Kiakadtak Pekingben a nyugati szövetségesek húzására: „szégyent hoznak magukra a kísérleteikkel”

Portfolio
Hétfőn Szöulban kezdődött a harmadik demokrácia-csúcstalálkozó, amelyet korábban Joe Biden amerikai elnök kezdeményezett. A konferencia miatt Peking rosszallását fejezte ki a szomszédos hatalomnak, mivel a meghívottak között szerepelt Tajvan meghívottja is – számolt be a South China Morning Post.

A kínai külügyminisztérium szóvivője, Lin Jian szerint a találkozó valójában „eszközként és fegyverként” igyekszik felhasználni a demokráciát. Hozzátette, hogy a résztvevő országok igyekeznek mesterséges ideológiai törésvonalakat létrehozni.

A világnak ma nem arra van szüksége, hogy a demokrácia nevében megosztottságot teremtsen

– tett hozzá Lin, majd felszólította Dél-Koreát, hogy „ne adjon pódiumot a tajvani függetlenségpárti erőknek” és tartsa magát az „egy Kína” elvhez. A szóvivő nem felejtette el a tajvani résztvevőnek sem üzenetet küldeni, úgy fogalmazott, hogy „a demokrácia és az emberi jogok álcája alatt a tajvani függetlenség terét próbálja kiterjeszteni”, de hozzátette, hogy

az ilyen kísérletek csak szégyent hoznak magukra, és kudarcra vannak ítélve.

Tajvanban 2024 januárjában tartottak választásokat, amelyen az Egyesült Államokkal szövetségre törekvő Demokratikus Progresszív Párt jelöltje nyert. Kína szerint „szeparatisták” vezetik jelenleg a szigetet, amelyet Peking a saját területének tekint. A kínai vezetés a lehető legtöbb fórumon hangsúlyozza, hogy Tajvan Kína „egy és elválaszthatatlan része”, valamint, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya az egyetlen legitim és felhatalmazott kormány, amely egész Kínát képviseli.

A világ legtöbb országa nem ismeri el függetlennek a vitatott hovatartozású szigetet, még a szövetségesnek számító Egyesült Államok és a házigazda Dél-Korea sem.

Már a háromnapos demokráciai csúcstalálkozó nyitóbeszédében is szó esett Pekingről. Antony Blinken amerikai külügyminiszter beszédében azzal vádolt Kínát és Oroszországot, hogy negatív propagandakampányokkal akarják aláásni a nyugati demokráciát.

Címlapkép forrása: Kim Min-Hee - Pool/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF