Ukrajna nagyon érzékeny pontra tapintott: korábban elképzelhetetlen lépésre készül Oroszország

Portfolio
Oroszország azt tervezi, hogy a jövőben rakétarendszerekkel látja majd el az olaj- és gázipari létesítményeinek védelmét, válaszul az Ukrajna által az év eleje óta fokozott támadásokra.

Az orosz energiaügyi minisztérium egyik tisztviselője kedden egy parlamenti ülésen elmondta, az olaj- és gázipari létesítményeik védelme érdekében rakétarendszerek telepítését tervezik.

Artyom Verhov, aki az energiaügyi minisztérium gázipari fejlesztésért felelős osztályának vezetője, kijelentette, hogy ebben a projektben az orosz Nemzeti Gárda is részt vesz. Kiemelte, hogy a védelem érdekében olyan rendszereket kívánnak alkalmazni, mint a Pancír mobil légvédelmi rakétarendszer.

Oroszország lépését elsősorban az indokolja, hogy az év eleje óta Ukrajna növelte az orosz olajinfrastruktúra elleni támadások számát. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) drónjai a jelentések szerint sikeres támadásokat hajtottak végre 12 oroszországi olajfinomító, legutóbb március 17-én a Krasznodari Kraj régióban található Szlavjanszk-on-Kuban létesítmény ellen.

A Reuters anyagában kiemeli, Ukrajna a végrehajtott dróntámadásokkal az orosz hadsereg működését kívánja akadályozni, továbbá meg akarja fékezni az orosz csapatok előrenyomulását.

A Reuters által végzett számítások szerint az ukrán dróntámadások miatt az első negyedévben kiesett orosz olajfinomítói kapacitás körülbelül 4,6 millió tonna volt. Ez naponta 370 500 hordót jelent, amely az összes kapacitás mintegy 7%-át teszi ki.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Sefa Karacan/Anadolu Agency via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF