Megvan, ki veheti át a vezető nélkül maradt uniós országot, de az ellenzék választást akar

Portfolio
Simon Harris felsőoktatásért és innovációért felelős miniszter lehet a lemondását tegnap bejelentő Leo Varadkar utódja ír miniszterelnökként, azaz taoiseachként. A Fine Gael párt vezetését is átadó Varadkar tegnap jelentette be váratlan távozását - írja a BBC. A legnagyobb ellenzéki párt, amely a felmérések szerint a következő kormányt alakíthatja majd, viszont választás kiírását követeli.

Egy nappal Leo Varadkar kormányfő érzelmes lemondóbeszéde után úgy tűnik, hogy Simon Harris lehet a következő ír miniszterelnök. A 37 éves Harris jelenleg felsőoktatásért és innovációért felelős miniszterként dolgozik a kormányban, de volt egy évig igazságügyi miniszter is. A politikus 2011-ben az ír parlament akkor legfiatalabb tagjaként kezdte országos karrierjét.

Harris azután lett az elsőszámú várományosa a megüresedő miniszterelnöki széknek, hogy három másik miniszter, akiket potenciális versenytársaknak tekintettek, kizárta, hogy megpályázná a pozíciót. Helen McEntee, Heather Humphreys és Paschal Donohoe mind megerősítették, hogy nem indulnak a Fine Gael párt vezetői posztjáért zajló versenyben. McEntee és Humphreys emellett nyilvánosan kijelentették, hogy Harrist támogatják.

Az új pártvezető jelölése helyi idő szerint csütörtök délelőtt kezdődött és hétfőn kora délután zárul. Ha mégis versenyhelyzet alakulna ki, a győztest április 5-én jelentik be a várakozások szerint. Leo Varadkar a Fine Gael szerda esti frakcióülésén egyértelmű támogatásáról biztosította utódját. Elmondása szerint parlamenti képviselő marad, de reméli, hogy a következő taoiseach az ír kormány élén húsvét után már hivatalba is léphet.

A félig indiai származású Varadkar 2017 és 2020 között, illetve 2020 óta volt Írország első nyíltan meleg miniszterelnöke.

Az új kormányt az ír parlament fogja megválasztani, előreláthatólag a most kormányon lévő koalíció, a Fine Gael, a Fianna Fáil és a Zöld Párt szavazataival. A közvélemény-kutatásokban jelenleg első helyen álló, baloldali nacionalista Sinn Féin párt vezetője, Mary Lou McDonald ellenben azonnali választások kiírását követelte, ha már júniusban helyhatósági és európai parlamenti voksolás is lesz.

"Nem a Fine Gaelnek kellene kiválasztania a következő Taoiseach-et, hanem neked"

- írta közösségi oldalán McDonald, az ír választókra utalva. Az évtizedekkel ezelőtt az ír egységért küzdő IRA terrorszervezet politikai szárnyaként elhíresült, azóta mérséklődő Sinn Féin hatalomra kerülése óriási történelmi jelentőséggel bírna Írországban, ahol 2025 márciusáig kell parlamenti választást tartani. 

Címlapkép: Leo Varadkar kormányfő a médiának nyilatkozik a népszavazás után 2024. március 9-én Dublinban, Írországban. Címlapkép forrása: Charles McQuillan/Getty Images  

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF