Elmondta Putyin, kik követték el a moszkvai terrortámadást

Portfolio
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő esti beszédében elmondta, a pénteki moszkvai terrortámadást „radikális iszlamisták” követték el, ugyanakkor a merénylet szerinte „a kijevi rezsim Oroszország elleni terrortámadásainak része”.

Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták követték el, akiknek ideológiája ellen maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol

mondta a Biztonsági Tanács tagjaival való megbeszélése után Putyin.  

Az orosz elnök megjegyezte, tudják, kik követték el a merényletet,

most azt akarjuk tudni, ki rendelte el.

Hozzátette, az érdekli őket, ki profitál ebből.

Szerinte a merénylet „a kijevi rezsim Oroszország elleni terrortámadásainak része”, célja pedig a megfélemlítés.

Ez az atrocitás csak egy láncszem lehet azok egész sorában, akik 2014 óta háborúban állnak hazánkkal a neonáci kijevi rezsimen keresztül

jelentette ki Putyin.

Orosz vezető először mondta ki, hogy radikális iszlamisták követték el a merényletet,

amelyért az Iszlám Állam terrorcsoport már péntek este vállalta a felelősséget, később pedig egy videót is közzétett a történtekről. Az orosz vezetés ennek ellenére minden módon Ukrajnához próbálja kötni a terrortámadást, Putyin például korábban azt mondta, a terroristák a merénylet után Ukrajnába akartak menekülni.

Washington szerint „a Kreml propagandája”, hogy Ukrajnának köze lenne a támadáshoz, ezzel kapcsolatban semmilyen bizonyíték nincs.

Eddig hét feltételezett elkövetőt tartóztattak le, közülük négyen tádzsik állampolgárok, legalább egy pedig orosz állampolgár, ukrán állampolgár nincs köztük.

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) háborús elemzőintézet azt írta, minden jel arra utal, hogy az Iszlám Állam követte el a merényletet, az viszont nem vetne jó fényt rájuk a dzsihádista közösségen belül, ha ehhez egy keresztény ország, jelesül Ukrajna segítségét kérték volna.

Címlapkép: Vlagyimir Putyin orosz elnök gyertyát gyújt a krasznogorszki terrorcselekmény ádozatai emlékére Moszkvában 2024. március 24-én. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF