Elárulta az ukrán hírszerzés, mit tudott az orosz terrortámadásról

Portfolio
Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője nyilatkozott a moszkvai Crocus Hall elleni terrortámadás kapcsán - foglalta össze az Ukrajinszka Pravda a televízióban elhangzott legfontosabb gondolatokat.

Az altábornagy elmondása szerint Oroszországnak legkésőbb február közepére tudomása volt a készülő támadásról. Kirilo Budanov azt is elárulta, hogy a támadás előkészületeiről szóló információ a szíriai „hírszerző részlegen” keresztül áramlott Moszkvába (és ezek szerint Kijevbe is).

Budanov szerint az, hogy Oroszország ennek ellenére sem tett semmit, több dologra is visszavezethető. Az ukrán kémfőnök által felsorolt lehetőségek egyike, hogy az orosz felsővezetésben egymás ellen zajló harcok során szándékosan elhallgatták az érkező jelentéseket, hogy valamelyik magas rangú tisztviselő pozícióját megingassák. Azt is felvetette, hogy

az orosz hírszerzés alábecsülte a tervezett támadás mértékét, és számukra volt egy olyan elfogadható veszteségráta, amelyért megérte, hogy Ukrajnát hibáztathassák.

Budanov szerint Oroszország még azt is tudta, hogy a terrorista sejtek honnan érkeznek majd, és melyik két országon keresztül haladnak majd az állam területére.

Voltak vádaskodások Patrusevtől és Bortnyikovtól, akik személyesen engem vádoltak, és azt mondták, hogy az egészet Ukrajna csinálta. Ez badarság. Egyébként, ha már érintettük ezt a kényes témát, bár Oroszország ellenség, én nem helyeslem a civilek elleni terrorcselekményeket

– jelentette ki Budanov.

Címlapkép forrása: 2023 Global Images Ukraine via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF