30 ezren is lakhatnak, dolgozhatnak a BudaParton: hol tartanak most a fejlesztések?

Varga Szabolcs
Volt már jobb a gazdasági környezet, ugyanakkor már pozitív jeleket is lehet tapasztalni, amelyek a stabilizálódás, a visszatérés irányába mutatnak - mondta a Portfolio-nak Kiss Ákos, a Property Market ügyvezető igazgatója, aki a Kopaszi-gátnál zajló fejlesztés kapcsán beszélt az irodapiaci bérlők új igényeiről, fenntartható épületgépészeti megoldásokról és arról, hogy a BudaPart fejlesztése a stratégiai ütemterv szerint halad: 2030-ra 25-30 ezer ember lakik és dolgozik majd a területen.

A BudaPart városrészben idén adták át a Budapart DOWNTOWN irodaházat és benne a négycsillagos Radisson business hotelt. Mik az eddigi tapasztalatok, az irodaházba eddig egy reklámügynökség beköltözését kommunikálták, vannak-e újabb bérlők?

A DOWNTOWN irodaház koncepciója kicsit más, mint a korábban átadott, első irodaépületeink - BudaPart GATE és BudaPart CITY – ugyanis velük ellentétben itt inkább kisebb, maximum egyszintes bérlőjelöltekkel tárgyalunk, ezzel szeretnénk biztosítani, hogy egy változatos, izgalmas mix alakuljon ki. A Mediator full service ügynökség májusi beköltözése óta vannak újabb bérlők, többek között nemzetközi gyógyszeripari és élettudománnyal foglalkozó cégek is.

Kiss Ákos, a Property Market ügyvezető igazgatója.

A jelenlegi piaci környezetben nagyon nagy feladat egy komplex, nagy irodaépület bérbeadása, de az érdeklődés folyamatos. Nekünk ezt a közel 8000 négyzetméteres épületet kell feltölteni élettel, vagyis szintenként 1100 négyzetméteres, jól osztható területeknek keressük a bérlakóit. Egyelőre jól haladunk vele, pont a héten vehettük át a DOWNTOWN épület környezettudatos megoldásaiért a nemzetközi LEED épületminősítési rendszer egyik legmagasabb szintű fokozatát, a GOLD minősítést. Ezzel a BudaParton már a harmadik épületünk kapott LEED Gold díjat, mely a szakmában is nagy elismerés, és a bérlők is keresik az ilyen extrákkal bíró épületeket.

Hogy áll most az irodapiac, az üresedési ráta rég nem látott magasságokban van, mit keresnek most a bérlők, mivel lehet őket megnyerni?

Az üresedési ráta jelenlegi állása elsőre nem hangzik túl jól, de valójában csak a korábbi számokhoz képest tűnik magasnak. A jelenlegi, nagyjából 10-15% körüli érték a piac szempontjából még nem egészségtelen.

Azt tapasztaljuk, hogy a bérlők kifejezetten figyelnek az ár-érték arányra, vagyis az üzemeltetés költségeire és minőségére, hiszen az utóbbi másfél évben nagyon sok rossz tapasztalatuk volt a nem jól kezelt, elavult épületekkel. Mi kiemelten figyelünk arra, hogy a bérlő minden oldalról megfelelő minőséget kapjon, a LEED épületminősítési rendszer arany fokozatát például a CITY irodaházunkban már az üzemeltetésért is elnyertük.

A budapesti irodák töredéke működik ma igazán energiahatékonyan, milyen fenntarthatósági célokat tűztek ki az irodaház megépítésénél és milyen épületgépészeti megoldásokkal lehet ezt elérni?

Ennek sok összetevője van, a hatékony vízfelhasználástól kezdve egészen a szigetelésekig – a DOWNTOWN előregyártott homlokzati elemei például lényegesen jobb hatékonysággal rendelkeznek, mint más üveghomlokzatok. De összességében eleve nagyon kell figyelnünk az energiahatékonyságra. Fontos szempont még a dolgozói élmény is: az irodaházakban így a mentális egészségre is fókuszáltunk a tervezés során; a sok zöld felülettel, magas benapozottsággal, tetőteraszokkal, belső kertekkel igyekszünk élhető tereket biztosítani, napjaink prémium bérlőitől ez ma már abszolút elvárás. Az energiaárak tekintetében pedig optimisták vagyunk, úgy számolunk, hogy hosszútávon a távhő használata újra hatékony fűtési megoldás lehet.

A Radisson belső tere - Az atlétikai vb alatt nagyobb kihasználtsággal futott a hotel, mint előzetesen várták.

Az atlétikai világbajnokság alatt már a hotel rész is üzemelt, mik az első hónapok tapasztalatai? Miért éppen a Radisson-ra esett a választás, az önök részéről merült fel az üzleti turizmus igénye vagy a Radisson keresett helyszínt új hotelnek?

A BudaPart kapcsán mindig is városnegyedben gondolkoztunk és gondolkozunk, ennek megfelelően igyekszünk egy majd’ mindent átfogó szolgáltatási mixet nyújtani. A dél-budai régiónak régóta hiányossága volt egy jó business hotel, a Radisson pedig nyitott volt az együttműködésre. Itt a modern városrész és a rekreációt biztosító zöld területek együtt vannak jelen, és ez meggyőzte őket arról, hogy itt a helyük. A már meglévő és hamarosan érkező bérlőink és lakóink számára is ideális lesz ez a hotel, mert a fókusz a magas minőségű alapszolgáltatásokon van,

Az atlétikai vb alatt a Radisson a számok alapján nagyobb kihasználtsággal futott, mint azt előzetesen várta. A visszajelzések alapján a vendégek kifejezetten elégedettek voltak a lokációval és a szolgáltatásokkal is, ami a szálloda vezetésének és nekünk is jó visszajelzés.

A BudaPart koncepciójának egyik fontos eleme a 15 perces városrész, mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan tudnak erre rákapcsolódni a hotel vendégei?

A szálloda vendégei leginkább nyugalmat és kényelmet szeretnének. Ebben a városnegyed szerintem valós megoldás, hiszen a 15 perces város egyik alapkoncepciója a kényelem: negyedórás sétatávon belül minden olyan dolgot megtalálhat az itt lakó vagy dolgozó, ami szükséges egy teljes élethez. Ebbe beletartoznak a kereskedelmi egységek, a munkahelyek, vagy éppen az óvodai szolgáltatás, és a rekreáció lehetősége is. A Lágymányosi-öböl hatalmas zöld területe és az új központi park sportolni és kikapcsolódni, pihenni is ideális. A szállóvendég a hotel skybarjában töltődhet fel, ihat egy italt; de megteheti ezt a város egyetlen homokos, dunai strandján, vagy valamelyik kávézónkban, éttermünkben is, mindezt pár perc távolságban. Azon pedig folyamatosan dolgozunk, hogy a szolgáltatásaink száma tovább nőjön, a jelenlegi 34 partner mellett még 2024 márciusáig legalább 10 új retail partner nyitja meg az üzletét a BudaParton.

Mik a következő fejlesztési céldátumok a Kopaszi-gát területén, és mennyire befolyásolja ezeket a jelenlegi, illetve várható gazdasági környezet, a kereslet változása?

Természetesen mi is figyelemmel követjük a piac változását, és jól látszik, hogy a helyzet volt már jobb, ugyanakkor érzékelünk már pozitív jeleket is, amelyek a stabilizálódás, a visszatérés irányába mutatnak. Mindezek mellett a BudaPart fejlesztése a stratégiai ütemterv szerint halad, amin egyelőre nem kellett változtatni, így a tervek szerint 2030-ra 25-30 ezer ember lakik és dolgozik majd itt. De a jelenre koncentrálva: az említett ütemterv keretében rövidesen megkezdődik a kilencedik lakóház értékesítése, de több irodaépület kivitelezési munkálatai is elkezdődnek még ebben az évben. Nemrég az 1000. lakásba is beköltöztek a BudaParton.

Két másik nagy projekt is fut a BudaParttal párhuzamosan, a Dürer Park és a BEM Center, ott mik a legújabb fejlemények?

A BEM Center irodaház fejlesztése több szempontból is érdemi változásokat hoz Budapest egyik ikonikus helyszínén, a Bem téren. Az irodaház több mint 20 ezer négyzetméternyi modern irodaterülettel rendelkezik. A tervezés során nemcsak a környék szépségét akartuk erősíteni, hanem új lehetőségeket is teremtünk a vállalkozásoknak, valamint a környéken élő és dolgozó embereknek, köszönhetően a különféle kiskereskedelmi lehetőségeknek. A BEM Center irodaház és a vele szomszédos Kimpton hotel egyedi atmoszférát teremt, összehozza a város múltját és jelenét. A 2021-ben megkezdett kivitelezési munkálatok után az első bérlők már az év végén beköltözhetnek.

Az Ajtósi Dürer sor mögötti 3,7 hektáros területen, a Property Market fejlesztésében, a neves Lissoni Casal Ribeiro építésziroda bevonásával készült beépítési koncepciótervvel valósul meg a Dürer Park új iroda- és lakóprojekt. Ennek során az egykori Sacré Cœur zárda történelmi épülete is új funkciót kap, ami izgalmas történelmi és kulturális értéket ad nem csupán a projektnek, de a városrésznek is.

15 perces városrész – BudaPart

Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy ez a gazdaságilag kevésbé prosperáló időszak alkalmas lehet új célpontok felkutatására, projektek előkészítésre is. Vannak-e ilyenek kilátásban?

Jelenleg is ezeken dolgozunk, ilyen projektek előkészítése van folyamatban. A mostani időszak remek lehetőség, hogy jó lokációjú, akár lakó-, akár iroda, vagy épp vegyes hasznosítású projekteket vizsgáljunk meg, hogy mire időszerű lesz a megvalósítás, már indításra kész projektjeink legyenek.

A cikk megjelenését a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. támogatta.

Címlapkép forrása: Portfolio

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF