Tűz alá vették a négy fukart a rendkívüli EU-csúcson

Portfolio
MTI
A 2021-2027-es uniós költségvetésről rendezett EU-csúcs első, csütörtöki napján, illetve ma reggelig nyoma sem volt annak, hogy a négy fukarnak nevezett gazdag tagállam engedne azon tervéből, hogy a 27 tagú közösség együttes nemzeti jövedelmének (GNI) 1%-a legyen csak a költségvetési kötelezettségvállalás plafonja. Emiatt több más tagállam vezetője bírálatot fogalmazott meg, és például a cseh kormányfő azt mondta: ha ezen ma sem változtat a négy fukar, akkor nincs értelme maradni az EU-csúcson.

Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, az Európai Unió nettó befizetője. A négy ország célja, hogy megtartsa korábbi kedvezményeit, köztük azt a kompenzációs mechanizmust, amely összesen mintegy 14,5 milliárd euró visszafizetését tenné lehetővé számára.

Ennél is érdekesebb az, hogy miközben a négy fukar nagyon elkötelezett az európai közösség mellett, aközben valójában 1,16%-ról 1%-ra csökkentenék a közös kassza méretét „fű alatt”, a Brexitre hivatkozva. Álláspontjuk szerint a brit kilépés miatt kisebbé váló közösségnek kisebb költségvetés indokolt, de fontos tudni, hogy a mostani költségvetést a britek nélkül átszámolva 1,16% a főösszeg, tehát igenis jelentősen kisebb kassza mellett kardoskodnak ezek a tagállamok, ezért, hogy a befizetéseik ne ugorjanak meg jelentősen. További részletek a témáról ebben az elemzésünkben olvashatók:

Ezek után és a négy fukar változatlan álláspontját hallgatva mondta azt ma Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy akár haza is mehetnek a résztvevők, ha a négyek nem engednek.

Nincs értelme folytatni a költségvetésről szóló tárgyalásokat, ha ezek az országok nem fogadják el Charles Michel, az Európai Tanács elnökének kompromisszumait

- tette hozzá.

Ha ez a csoport legfeljebb egy százalékot akar fizetni, akkor nincs beszélnivalónk - fogalmazott Babis, arra utalva, hogy a "takarékos négyek" szerint minden tagállamnak bruttó nemzeti jövedelme egy százalékát kellene befizetnie 2027-ig. A cseh helyzetről bővebben:

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta, hogy

a nettó befizetőknek "félre kellene tenniük a számológépeiket", mivel lakosaik többet fognak visszakapni így is az uniótól.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök közölte: az EU vezetői nem fognak végleges költségvetési megállapodást elérni ezen a találkozón.

Felkészültem arra, hogy egész hétvégén maradjak, de akkor sem hiszem, hogy eredményre fogunk jutni

- fogalmazott.   

Hozzátette, hogy az EU-vezetőknek valószínűleg újabb találkozóra lesz szükségük márciusban, talán két héten belül.

Sophie Wilmes ügyvezető belga miniszterelnök azt mondta, hogy kedvezőtlen a "takarékos négyek" rendkívül rugalmatlan álláspontja, ami a vitát csak még nehezebbé teszi.

A helyzet már így is elég nehéz, hiszen egy nagy nettó befizető ország, Nagy-Britannia távozott az unióból, és a politikánk fenntartása érdekében több pénz befizetésére van szükség - fogalmazott.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF