Trump szerint mindenkinek elege van a koronavírusból, a járványügyi tanácsadója pedig egy idióta

Keményen nekiment Donald Trump elnök Dr. Anthony Faucinak, az ország első számú koronavírus-szakértőjének. Az elnök úgy fogalmazott, hogy a doktor egy „katasztrófa” és „valószínűleg egy idióta”, majd hozzátette: az amerikaiaknak már elege van a koronavírusból.

„Az embereknek elege van már a Covidból. Az embereknek elege van már abból, hogy folyton Faucit kell hallgatniuk, meg ezeket az idiótákat, akik rosszul fogták meg a dolgot” – mondta Donald Trump egy kampány-telefonhívás során a CNBC forrásai szerint.

Fauci nemrég azt mondta, hogy nem csodálkozik, hogy Trump is elkapta a koronavírust, ami szerinte csak idő kérdése volt:

Trump arról is beszélt, hogy csak azért nem rúgta ki Faucit, mert az többet ártana, mint használna a média-megítélésének.

„Ez a fószer egy katasztrófa” – fogalmazott Trump, aki hozzátette, hogy Fauci már „500 éve” betölti az amerikai járványügyi és allergológiai hivatal vezetői tisztségét. Az elnök egyébként törvény szerint nem is rúghatja ki a hivatal vezetőjét.

Trump korábban egy kampányeseményen nyilvánosan is kritizálta az ország tudományos vezetőit, úgy véli, hogy ha rájuk hallgat, az Egyesült Államok „masszív depresszióban van”, de helyette „olyanok, mint egy rakéta.”

Az Egyesült Államokban eddig közel 220 ezer olyan ember halt meg, aki koronavírus-fertőzött volt, jelenleg több mint 2,7 millió aktív fertőzött van az országban.

Címlapkép: Shutterstock

Népszerű

© 2019 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF