Tornádóként söpör végig Magyarországon az omikron, amit vakon nézünk végig

Portfolio
Magyarországon egyre gyorsabban terjed a koronavírus omikron variánsa, amiről a járványhatóság egyrészt kevés információt tud, másrészt még kevesebbet oszt meg a nyilvánossággal. Az omikron terjedését abból lehet látni, hogy a járványgörbe gyorsan emelkedik. Mi vár Magyarországra az 5. hullámban?

Variánskövetés?! Épp ott tartunk, ahol a járvány első hullámának elején tartottunk. Semmit sem tanultunk a lezajlott, eddigi 4 hullámból. Követni kellene a variánsokat, hogy megismerjük a helyzetet

- mondta a Portfolio-nak egy járványszakértő, aki közelről figyeli, hogy mi történik a Covid magyarországi kirobbanása óta. Szerinte a magyar járványügynek egyáltalán nem volt célja, hogy megtalálja az omikront, ebből fakadóan az sem, hogy megvizsgálja, milyen gyorsan szorítja ki a korábban domináns delta variánst.

Az omikront egy magánlabor, a Neumann Labs azonosította Magyarországon, amely már rengeteg mintában kimutatta ezt a variánst. Mindeközben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csak a töredékét tudta eddig kimutatni annak, amit a Neumann. Az NNK 11%-ra teszi az omikron arányát, miközben Vattay Gábor fizikus, járványmodellező országosan több mint 40%-ra, Budapesten 70%-ra. A Neumann Labs a minták közel 80%-ában már az omikront mutatja ki. Vagyis úgy tűnik, hogy az NNK igencsak alulméri az omikront. Ez nem meglepő, hiszen valós variánskövetés a magyar járványügy részéről nem igazán van.

A delta variáns nem igazán jellemző már. Omikron terjedhet

- mondja a Portfolio-nak egy háziorvos a tapasztalatait, következtetéseit, amit a deltához képest megváltozott tünetek alapján vont le. Szerinte nagyon gyorsan terjed most az omikron variáns, rengetegen fordulnak az orvosokhoz az emberek. A helyzetet nehezíti, hogy megérkeztek a náthás, influenzaszerű tünetekkel jelentkezők is, akiket nagyon nehéz megkülönböztetni az omikronosoktól, mert hasonlóak a tünetek.

Az orvosok szerint akár két, de három oltással is el lehet kapni az omikront, de minden bizonnyal enyhék lesznek a tünetek. Vagyis az sem ad most fogódzót, hogy ki omikronos és ki influenzás, hogy be van oltva a koronavírus ellen vagy nincs. Azt viszont egybehangzóan állítják, és kutatások is alátámasztják, hogy a 3. oltás felvétele jelentősen megemeli a védettség szintjét.

Ráadásul egyszerre is el lehet kapni a koronavírust és az influenzát. "A tudósok eddig is hangsúlyozták, hogy a két vírus akár egyszerre is elkapható, és ebben az esetben akár súlyosabb lefolyású lehet a megbetegedés, és jelentősen nagyobb esély is lehet a halálos kimenetelre" –mondta korábban Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

"Tömegesen szerencsére eddig ez nem fordult elő, de az már biztos, hogy az egészségügyi és diagnosztikai ellátásnak fel kell készülnie, hogy lesznek kettős fertőzött esetek is" - tette hozzá. Náluk jelenleg napi 4-5 influenzás eset van, de az influenza-járvány még el sem kezdődött, miközben az omikron gyorsan terjed.

Azt viszont senki sem érti, hogy az NNK hogyan hozta ki azt, hogy a koronavírusos esetek mindössze 11%-át okozza az omikron. Ezt mindenki magasabbra teszi, ráadásul az omikron aránya folyamatosan nő, az elmúlt napokban fordult a járványgörbe, és elindult az 5. hullám Magyarországon. Ha olyan alacsony lenne az omikron aránya, ahogy az NNK mondja, nem fordult volna olyan hirtelen a járványgörbe.

A fordulatot azonban a gyorsan terjedő omikron variáns okozza, ami szinte biztos, hogy ezekben a napokban dominánssá válik.

Ezen a héten ugyanis nagyon gyorsan emelkedik a koronavírusos esetek száma. Ilyen ütemű terjedést nem tud magyarázni egy 11%-os részarány, és ilyen trend csak azokban az országokban jellemző, ahol – az adott ország szekvenálási adatai alapján – a delta helyét átveszi az omikron. Nagy kár, hogy Magyarország ezt a variánskövetést nem teszi meg, hiszen így nem ismerik meg a döntéshozók az omikronnal kapcsolatos információkat.

A csütörtöki jelentés szerint már közel 6500 fertőzöttet regisztráltak Magyarországon egy nap alatt, ami nagyon gyors emelkedést jelent a tavaly év végén mért, 2000-hez közeli esetszámokhoz képest. A várakozások szerint a következő napok nagyon gyors esetszám-növekedést hoznak majd. Szakértők szerint biztosan hamarosan meghaladja majd a 4. hullám csúcsát az esetszám, ami ezt követően is rakétaként lőhet ki.

A kérdés csak az, hogy Magyarország mennyi esetet tud kimutatni, hiszen a tesztkapacitások korlátjába már többször is beleütközött az ország az előző hullámokban.

A gyorsan terjedő omikron esetében pedig garantált, hogy a tesztelési korlát hamarosan elérkezik, ha az ország nem változtat nagyot a tesztelések elrendelésének protokollján és a tesztkapacitáson (pl. nemzetközi mintára tesztpontok felállítása, ingyenes tesztek bárkinek).

Ha Magyarország pontosan követné az omikront, szekvenálna – amit a cikk elején hivatkozott virológus szerint optimális lenne –, és széleskörűen tesztelne, akkor pontosan tudnánk, hogy mivel állunk szemben. Egyrészt a kórházak terhelésének előrejelzése szempontjából, másrészt a fertőzés miatt esetlegesen szükséges intézkedések miatt is fontos lehet az omikron követése. És már csak azért sem mindegy, hogy elegendő lesz-e a tesztkapacitás, mert más terápiát, gyógyszereket kell alkalmazni még otthoni gyógyulás esetén is abban az esetben, ha omikronnal fertőződött valaki, és mást, ha náthás, influenzás.

Omikron hullám
A koronavírus-járvány 5. hulláma minden releváns mutatószám szerint megérkezett Magyarországra. A következő napok valószínűleg gyors felfutást hoznak az esetszámokban. A kérdés már csak az, hogy ez a hullám mit hoz a kórházak terhelésében és az áldozatok számában. A nemzetközi tapasztalatok alapján nagyos sok fertőzöttet láthatunk majd, hiszen csak a nemrégiben oltottak lehetnek erősen védettek az omikronnal szemben. Ugyanakkor akár érdemben kevesebb halálos áldozatot is hozhat ez a variáns a nemzetközi tapasztalatok alapján, ám ez még bizonytalan. A társadalom egészségi állapota, a variáns terjedésének sebessége (amit lehet szabályozni), ennek következtében pedig az egészségügy terhelésének szintje (ezáltal a betegellátás minősége) és a terhelődés felfutásának gyorsasága (egyszerre betegszik meg nagyon sok ember) fogja meghatározni, hogy mennyire lesz súlyos a hullám. Ezért még bizonytalan, miképpen alakul a magyar helyzet. Éppen ezért mindennél fontosabb lenne, hogy mindent megtudjon az ország/járványügy az omikron hazai jelenlétéről, terjedéséről, megbetegítőképességéről – erről azonban egyelőre kevés hivatalos információ van.

Címlapkép: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF