Varga Mihály: módosítja a kormány az idei költségvetést

Portfolio
Az idei költségvetés módosításáról beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása és a jövő évi költségvetés tervezése a Pénzügyminisztériumban: 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal, erősödő gazdasági növekedéssel számolunk – jelentette ki a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Horváth Gábort, a Költségvetési Tanács elnökét. A pénzügyminiszter kiemelte: a kedvezőtlen külső gazdasági hatások miatt a kormány 4,5%-ra módosítja az idei hiánycélt, amelyet a következő években fokozatosan 3% alá csökkent.

Emlékezetes, korábban még 3% alatti hiányt tervezett az idei évre a kormányzat. Azonban a gazdasági recesszió, a bevételek gyenge teljesülése, a kamatkiadások növekedése, a kiigazítási lépések erőtlensége nem csak a tavalyi költségvetés elcsúszásához, hanem az idei tarthatatlanságához is hozzájárul. A Pénzügyminisztérium idei havi gyorsjátékoztatói is megerősítik, hogy a költségvetés gondban van, sőt, vélhetően még az új, 4,5%-os hiánycél teljesüléséhez is érdemi kiigazító lépések szükségesek.
A mai közlemény meglepetését nem is az idei hiánycél módosítása jelenti, hanem a bejelentés elején szereplő fél mondat: "Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása..." Eddig ugyanis a kormány részéről semmilyen utalás nem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a tavaly tavaszi tervezésű, elavult költségvetési dokumentumhoz hozzányúlna. Ezt egyébként a pénzpiacokon sem veszik jó néven: a tavalyi, szintén súlyosan elcsúszott költségvetés módosítását az év elején még a parlamenten is átvezették, ehhez képest az idén nyoma sem volt hasonló szándéknak, ami jelentősen hitelteleníti az idei kormányzati gazdálkodást.
A közlemény alapján tehát a legfontosabb kérdés, hogy vajon mit jelent "az idei év költségvetésének módosítása", ami "rendben halad"? A hiányszám egyszerű átírását vagy a bevételi és kiadási sorok korrekt újraszámolását?

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a keddi találkozójuk alkalmával a pénzügyminiszter és a Költségvetési Tanács elnöke egyetértett abban, hogy az egyensúlyi mutatók javítása kiemelt fontossággal bír. Varga Mihály leszögezte: a kormány elkötelezett a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése mellett, ennek megfelelően tervezik a jövő évi költségvetést is. A tárcavezető kiemelte: a fenntartható gazdasági növekedés érdekében a kormány fokozatosan mérsékli a hiány mértékét, így a mutató az idei évben 4,5 százalék, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lehet.

Címlapkép forrása: Portfolio

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF