100 milliárdos felújítási program indul a magyar szakképzésben

MTI
Csaknem 100 milliárd forintos iskolafejlesztési program indul a magyar szakképzésben 34 intézményben – jelezte a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára egy szerdai budapesti eseményen.

Hankó Balázs abból az alkalomból beszélt erről, hogy megkezdődik a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumhoz tartozó Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum átfogó infrastrukturális fejlesztése az Európai Unió támogatásával.

Az átfogó program keretében 34 intézményben 110 ezer négyzetméternyi oktatási terület újul vagy épül meg, látványkonyhák, tanműhelyek létesülnek, egyben zöldátállást hajtanak végre az épületek energetikai rendszerében - tette hozzá.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára többek között arról szólt: az 1100 tanulót oktató Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum a tervek szerint 2026 márciusáig újul meg, több mint 7,7 milliárd forint beruházásával. A meglévő épületek felújítása mellett kialakítanak egy 120 személyes előadótermet látványkonyhával felszerelve, 7 tanműhelyt és egy iskolai étkezést is biztosító éttermet, valamint sportpályákat is.

Hankó Balázs emlékeztetett rá, hogy a szakképzésben dolgozó 34 ezer oktató 30 százalékos béremelésben részesült az idén, ami ebben az évben összesen 60 milliárd forintot jelent. Elkészült 700 tananyag digitalizálása, illetve az Apáczai ösztöndíjprogram keretében ötezer tanuló kaphatott akár 34 ezer forintnyi pluszjuttatást.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF