Apró hegyvidéki ország felett dúl a nagyhatalmi rivalizálás, de Timpu már szabadulna ettől a tehertől

Portfolio
Miközben India és Kína között egyre feszültebb a kapcsolat az északi határviták miatt, a nagyhatalmak közé szorult Bhután igyekszik egyensúlyozni közöttük. Ez azonban egyre nehezebb kihívás jelent számára, mivel a himalájai megoldatlan kérdések miatt a feszültség nem látszódik oldódni a nagyhatalmak között – írja a South China Morning Post.

Az apró himalájai ország, Bhután igyekszik nagyon óvatos diplomáciai álláspontot képviselni Pekingben és Újdelhiben is, hogy ezzel elkerüljék a túlzott figyelmet. Tshering Tobgay bhutáni miniszterelnök nemrégiben az indiai fővárosba látogatott, amely azt jelzi, hogy igyekszik erősíteni a kapcsolatát a déli szomszédjával, de úgy, hogy az Kína szemében provokációnak tűnjön. Utóbbi azért nagyon fontos, mivel a buddhista országnak északon határvitái vannak a keleti nagyhatalommal, amelyben előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással.

A kérdés tárgyalása Indiában is nagy figyelmet kap, mivel jelentős hatást gyakorolhat más határviták rendezésére, például a két nagyhatalom között.

Az elmúlt években Kína folyamatosan növelte a regionális befolyását, amely veszélyeztette a hindu nagyhatalom érdekeit. A három ország határán található Doklam, amely 2017-ben került a figyelem középpontjába. A vitatott területen akkor az indiai haderő megakadályozta, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) utat építsen a térségben. A két hónapig tartó patthelyzet végül azzal ért véget, hogy Peking leállította az építkezést, Újdelhi pedig kivonta a csapatait a területről. Műholdfelvételek viszont azt bizonyítják, hogy az építkezések valójában tovább folynak Doklamban.

Az esetet követően Bhután belátta, hogy nincs más lehetősége, mint lezárni a határvitáit, ezt pedig szoros szövetségese, India is belátta.

Timpu folyamatosan tájékoztatta déli szomszédját a Kínával folytatott tárgyalások állásáról. Ezzel igyekezték azt a billegő pozíciót felvenni, amellyel mindkét hatalomnak kedvezni tudnak.

Bhután területe nem éri el a 40 ezer négyzetkilométert, lakossága pedig nincs egymilliós. Ennek ellenére Narendra Modi indiai miniszterelnök 2014-es első megválasztását követően az első külföldi útját a himalájai országba tervezte. Ez jelezte, hogy az egyre nagyobb globális szerepkörre törő India számára mennyire fontos szereppel bír a fejlődő Bhután. Timpu egyik legfontosabb kereskedelmi-gazdasági partnere egyértelműen India, a felek aktívan együttműködnek a térségi vízenergia kiaknázásában, de a tőkebefektetések segítségével is hozzájárulnak Bhután gazdasági felemelkedéséhez.

India számára kényszerűnek is tekinthető, hogy jó kapcsolatban maradjanak a kis himalájai szomszédjukkal. Ennek oka, hogy Pakisztánnal és Kínával is nagyon hideg a viszony, miközben Bangladesben is egyre több hang szólal fel Újdelhi ellen, ezért nem szeretnének újabb szomszéddal rossz kapcsolatba kerülni.

A térség India egyik legkényesebb pontján fekszik, az úgynevezett „csirkenyak-folyosónál”, ahol csak egy vékony Szárazföldi sáv köti össze az ország keleti és nyugati területeit.

Ennek védelme stratégiai fontosságú számukra, és nem szeretnék megengedni, hogy a rivális kínai erők jelenjenek meg a közelben. Modi hamarosan ismét Timpuba látogat, ezzel jelezve, hogy továbbra is árgus szemekkel figyelik az eseményeket a térségben. A látogatást pedig várhatóan Peking fogja szoros figyelemmel követni.

Címlapkép forrása: DeAgostini/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF