Vizsgálatot indít Moszkva annak érdekében, hogy kiderítsék: részt vett-e Washington a hétvégi terrortámadás szervezésében

Portfolio
Az orosz állami nyomozók bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak az Egyesült Államok és más nyugati országok által állítólag elkövetett "terrorcselekmények szervezése, finanszírozása és végrehajtása" ügyében - közölte a Sky News.

Az orosz hatóságok bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy felmérjék az Egyesült Államok és más nyugati államok esetleges részvételét "terrorcselekmények szervezésében, finanszírozásában és lebonyolításában".

Az FSZB, Oroszország biztonsági szolgálata vezetője előző nap arról számolt be, hogy véleménye szerint Ukrajna érintett volt A Moszkva közelében található koncertterem elleni terrortámadásban. Hozzátette, hogy ebben az akcióban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is támogatást nyújtott.

Nyugati források szerint viszont a támadást az ISIS-K (az ISIS afganisztáni szárnya) hajtotta végre, és maga az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a terrortámadásért.

A több, mint 130 halálos áldozatot követelő támadás után Moszkva valóságos boszorkányüldözést rendezett annak érdekében, hogy a gyanút Kijevre terelje, függetlenül attól, hogy Ukrajna érintettségére mindezidáig semmilyen bizonyíték nem került elő.

Címlapkép forrása: Investigative Committee of Russia / Handout/Anadolu via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF