A svájci aranypiac titka (x)
2013 első felében mintegy 2050 tonna fizikai arany került a világpiacra. Ebből ez év első hat hónapjában 1600 tonna (!) jutott be hivatalosan az alpesi országba. Az import nagysága 1500 tonna. Tehát a globális aranyforgalom 75-80 százaléka Svájcon keresztül bonyolódik le. Ebbe a mennyiségbe nem tartozik bele a vámszabadterületeken keresztül átmenő sárga fém tömeg, amelyet a helyi vámhivatalok nem tartanak számon.
A svájci szövetségi vámhivatal - egy pénzügyminisztériumi rendelet alapján - 1981 óta csak minden harmadik hónapban közöl adatokat az aranyexportról és -importról, de egy szót sem ejt a nemesfémek származási helyéről. Ennek a furcsa döntésnek a hátterét egy akkoriban, a Financial Times és Svájc között kirobbant vita szolgáltatta, amelynek következtében komoly veszélybe került a Svájcon belüli aranykereskedés. Ennek okán a parlament olyan törvényt alkotott, amely a svájci bankok érdekeit magasabb szintre emelte a külkereskedelmi adatközlési kötelezettségnél.
Mi volt a nagy hullámokat gerjesztő vita tárgya? A legnagyobb svájci pénzintézetek azt állították, hogy a Financial Times rosszul értelmezte az általuk közzétett statisztikai adatokat. Ez a félreértés vagy félre magyarázás pedig valósággal sokkolta a világ akkori két legnagyobb aranyexportőrét, a Szovjetuniót és Dél-Afrikát. Oly annyira, hogy Zürich első számú aranykereskedelmi pozíciója megingott és azt könnyen visszavehette volna London. Érdemes ugyanis megemlíteni, hogy a Zürich ezt a tekintélyes címet 1968 óta birtokolta - éppen a brit főváros kárára - miután a három legnagyobb helyi bank megalapította a "Zürcher Goldpool"-t, amivel egyedülálló kedvezményeket biztosított a globális aranypiac főszereplőinek. A bátor lépés hamar meghozta gyümölcsét, mivel pl. a világ első számú aranytermelő, Dél-Afrika éves kereskedelmi forgalmának több mint felét a Goldpool-on keresztül bonyolította. Egy 2012-ben létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy az akkori svájci kormányzat összejátszott az apartheid miatt kiközösített Dél-Afrikával, így segítve Pretoriát a sárga fém globális értékesítésében. Persze a busás haszon nem maradt el, a politikai erkölcsi kérdések már akkoriban is inkább a hangzatos szónoklatok részei voltak, mint a gyakorlati cselekvésé.
A vizsgálóbizottság megállapításai igen kellemetlen helyzetbe hozták a sajátságos pénzügyi manőverei miatt amúgyis ferde szemmel nézett alpesi országot. A szövetségi hatóságok és intézmények gyorsan készítettek egy jelentést a svájci parlament számára, amelyben felsorolták azokat a lehetőségeket, hogy miként lehetne felfedni az országba bejutó arany származási helyét anélkül, hogy (nagyon) sérülnének az ország és a külföldi ügyfelek érdekei.
Hiába az igyekezet, Svájcot már így is "a világ első számú konfliktusarany lelőhelyének" nevezték el. Főleg, hogy a média kiszivárogtatta, hogy a kolumbiai drogbárók aranyát is Zürichben "fialtatják".
Nagy a svájciak dilemmája, hiszen egy teljes információ felfedés esetén nagyon komoly gazdasági kár érné a zürichi bankokon keresztül az egész országot. Ki vágná le szívesen a szó szerint aranytojást tojó tyúkot, érkezzen az a világ bármely tájáról?! A pénzintézetek (főleg a két legnagyobb mértékben érintett bank: Credit Suisse és a UBS), de még a nemesfémöntödék is inkább hallgatnak. Igaz, a világ egyik leghíresebb aranyfinomítójának, az Argor Heraeus-nak az ügyvezetője nem zárkózna el bizonyos statisztikai adatok közlésétől, de inkább ő is megvárja a Svájci Bankáregyesület állásfoglalását. Talán nem meglepő, hogy ezen utóbbi nem kíván állást foglalni az ügyben és belső információk szerint nem támogatja a jelenlegi szigorú rendszer bármilyen lazítását.
Így a kívülállók számára továbbra is marad a találgatás és a saját szakállra történő kutatás...
www.arteus-capital.com
A svájci szövetségi vámhivatal - egy pénzügyminisztériumi rendelet alapján - 1981 óta csak minden harmadik hónapban közöl adatokat az aranyexportról és -importról, de egy szót sem ejt a nemesfémek származási helyéről. Ennek a furcsa döntésnek a hátterét egy akkoriban, a Financial Times és Svájc között kirobbant vita szolgáltatta, amelynek következtében komoly veszélybe került a Svájcon belüli aranykereskedés. Ennek okán a parlament olyan törvényt alkotott, amely a svájci bankok érdekeit magasabb szintre emelte a külkereskedelmi adatközlési kötelezettségnél.
Mi volt a nagy hullámokat gerjesztő vita tárgya? A legnagyobb svájci pénzintézetek azt állították, hogy a Financial Times rosszul értelmezte az általuk közzétett statisztikai adatokat. Ez a félreértés vagy félre magyarázás pedig valósággal sokkolta a világ akkori két legnagyobb aranyexportőrét, a Szovjetuniót és Dél-Afrikát. Oly annyira, hogy Zürich első számú aranykereskedelmi pozíciója megingott és azt könnyen visszavehette volna London. Érdemes ugyanis megemlíteni, hogy a Zürich ezt a tekintélyes címet 1968 óta birtokolta - éppen a brit főváros kárára - miután a három legnagyobb helyi bank megalapította a "Zürcher Goldpool"-t, amivel egyedülálló kedvezményeket biztosított a globális aranypiac főszereplőinek. A bátor lépés hamar meghozta gyümölcsét, mivel pl. a világ első számú aranytermelő, Dél-Afrika éves kereskedelmi forgalmának több mint felét a Goldpool-on keresztül bonyolította. Egy 2012-ben létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy az akkori svájci kormányzat összejátszott az apartheid miatt kiközösített Dél-Afrikával, így segítve Pretoriát a sárga fém globális értékesítésében. Persze a busás haszon nem maradt el, a politikai erkölcsi kérdések már akkoriban is inkább a hangzatos szónoklatok részei voltak, mint a gyakorlati cselekvésé.
A vizsgálóbizottság megállapításai igen kellemetlen helyzetbe hozták a sajátságos pénzügyi manőverei miatt amúgyis ferde szemmel nézett alpesi országot. A szövetségi hatóságok és intézmények gyorsan készítettek egy jelentést a svájci parlament számára, amelyben felsorolták azokat a lehetőségeket, hogy miként lehetne felfedni az országba bejutó arany származási helyét anélkül, hogy (nagyon) sérülnének az ország és a külföldi ügyfelek érdekei.
Hiába az igyekezet, Svájcot már így is "a világ első számú konfliktusarany lelőhelyének" nevezték el. Főleg, hogy a média kiszivárogtatta, hogy a kolumbiai drogbárók aranyát is Zürichben "fialtatják".
Nagy a svájciak dilemmája, hiszen egy teljes információ felfedés esetén nagyon komoly gazdasági kár érné a zürichi bankokon keresztül az egész országot. Ki vágná le szívesen a szó szerint aranytojást tojó tyúkot, érkezzen az a világ bármely tájáról?! A pénzintézetek (főleg a két legnagyobb mértékben érintett bank: Credit Suisse és a UBS), de még a nemesfémöntödék is inkább hallgatnak. Igaz, a világ egyik leghíresebb aranyfinomítójának, az Argor Heraeus-nak az ügyvezetője nem zárkózna el bizonyos statisztikai adatok közlésétől, de inkább ő is megvárja a Svájci Bankáregyesület állásfoglalását. Talán nem meglepő, hogy ezen utóbbi nem kíván állást foglalni az ügyben és belső információk szerint nem támogatja a jelenlegi szigorú rendszer bármilyen lazítását.
Így a kívülállók számára továbbra is marad a találgatás és a saját szakállra történő kutatás...
www.arteus-capital.com