Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Energy Investment Forum 2021 - A MEKH szakmai támogatásával

Időpont: 2021. szeptember 30.  

Helyszín: Kempinski Hotel Corvinus Budapest

TÁJÉKOZTATÓ

A Veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020 (XI.10) Korm. rendelet 6/C.§ (3). bek. alapján a rendezvényeink látogatására kizárólag koronavírus ellen védett személyek jogosultak. 

A rendelet értelmében a Net Média Zrt, mint a rendezvény szervezője köteles valamennyi résztvevő védettségét ellenőrizni, melyet a résztvevők a rendelet 2/A.§-a alapján, védettségi igazolványuk, vagy az azzal egyenértékű, a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikáció bemutatásával, valamint ezzel egyidejűleg személyazonosító okmány bemutatásával igazolhatják. Kérjük ezen dokumentumokat hozzák magukkal a rendezvényre figyelemmel arra, hogy ezek hiányában a rendelet 6/C.§ (5). bek. alapján a Net Média Zrt., mint a rendezvény szervezője köteles az Önök beléptetését – még érvényes jegy birtokában is – megtagadni, illetve megakadályozni.

További részletek az Információ fülön találhatók.

Kiemelt témáink

  • Gyorsuló pályán az energiaátmenet, jelentős kihívások előtt az energetika
  • Energiabiztonság és a diverzifikált energiaellátás fontossága
  • Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia és az Európai Unió új klímacsomagja
  • Hol lesz a zöld hidrogén helye az energiamixben?
  • Mi van, ha nem fúj a szél és nem süt a nap? Lehetőségek az energiatárolásban és rendszerintegrációs kihívások
  • Szabályozói útépítés a fosszilis jelenből a klímasemleges jövőbe
  • Kialakulóban a körforgásos gazdaság, a mindennapok része lehet a jövőben
  • Az energiahatékonyság szerepe – fókuszban az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer
  • Digitalizáció az energetikában – kereskedelmi hatékonyság, szervezeti agilitás
  • Fenntarthatóság, klímakockázatok és új technológiák

Előadóink lesznek többek között

speaker image
dr. Ács Barnabás Ph.D.
Globális Értékesítési Sratégiai Igazgató, Fenntarható Befeketetések és Finanszírozás
Londoni Értéktőzsde
speaker image
Almási László
Ügyfélkapcsolati és értékesítési menedzser
ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
speaker image
Dr. Bacsa György
Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztés ügyvezető igazgató
MOL-csoport
speaker image
Bán Zoltán
vezérigazgató
Net Média Zrt. (Portfolio)
speaker image
Biczók András
elnök-vezérigazgató
MAVIR ZRt.
speaker image
Bohner Zsolt
ügyvezető igazgató
Messer Hungarogáz Kft.
speaker image
Dr. Farkas Gábor
ügyvezető
SolServices Kft.
speaker image
Dr. Ferenczi Kristóf
Irodavezető partner
Andrékó Ferenczi Kinstellar
speaker image
Hernádi Zsolt
elnök-vezérigazgató
MOL-csoport
speaker image
Hirth Ferenc
ügyvezető igazgató
KONTAKT-Elektro Kft.
speaker image
Eva Hoos
Policy Officer
European Commission, DG ENERGY
speaker image
Horváth Péter János
elnök
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
speaker image
Horváth Péter
vezérigazgató
Dunamenti Erőmű Zrt.
speaker image
Kiss Attila
elnök - vezérigazgató
E.ON Hungária Zrt.
speaker image
Kiss Evelin
üzletfejlesztési igazgató
MAVIR ZRt.
speaker image
Kóbor György
elnök-vezérigazgató
MVM Energetika Zrt.
speaker image
Losonczy Géza
Igazgató, Energetikai & közüzemi tanácsadás vezetője
KPMG Tanácsadó Kft.
speaker image
Mátrai Géza MBA
nagyvállalati értékesítési vezető
Salesforce
speaker image
Mayer Zoltán
titkár, elnökségi tag
Magyar Hidrogén és Tüzelőanyag-cella Egyesület
speaker image
Papp Bernadett
szenior piaci elemző
Vertis Environmental Finance
speaker image
Ságvári Pál
Nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
speaker image
Steiner Attila
körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár
Innovációs és Technológiai Minisztérium
speaker image
Szabó Gergely
Regional Chairman
MET Central Europe
speaker image
Szemán Ákos
elemző
Portfolio
speaker image
Torda Balázs
vezérigazgató
OPUS TIGÁZ
speaker image
Dr. Tóth Tamás
általános elnökhelyettes
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)

Miért jöjjön el?

Sok szempontból példanélküli hónapokon vagyunk túl, nincs ez másként az energetikában sem, a pandémia alaposan megmozgatta az olaj, a földgáz, az elektromos áram vagy akár a szén-dioxid-kvóták árfolyamát, a szektor vállalatainak villámgyorsan kellett alkalmazkodniuk nem csak a megváltozott működési környezethez, de a járványügyi helyzetre is reagálniuk kellett. De mik a legfontosabb tanulságok, hogyan alakul át az energiacégek működése, milyen jövő vár ránk a koronavírus-járványt követően?

Magyarország meghatározó energetikai konferenciájának, az Energy Investment Forumnak 2021-ben központi témája az energiaátmenet, a dekarbonizáció és az ellátásbiztonság lesz. A szektor hazai és nemzetközi vállalatainak képviselői többek között arról is beszélnek majd, hogy a pandémia után mi lesz a new normal, hogyan szövi át a cégek működését a digitalizáció, hogyan valósítható meg a fenntarthatóság és a jövedelmezőség, de a konferencia hallgatósága az előadások és a panelbeszélgetések alapján arról is pontos képet kaphat, hogy mi lesz a szerepe a földgáznak és az atomerőműveknek az energiaátmenetben, hogyan épülhet ki alternatív energiaforrásokból meghatározó infrastruktúra Magyarországon és a régióban, hogyan teljesíthetők a klímasemlegességi célok, és hogy a körforgásos gazdaság megteremtése milyen vállalati és politikai eszközrendszert igényel.

RUGALMAS JEGYRENDSZER. REGISZTRÁLJON MOST, MÓDOSÍTSON KÉSŐBB

TERVEZZEN SZABADON
2021-ben minden eddiginél rugalmasabb jegyvásárlási rendszerrel várjuk régi és új résztvevőinket szakmai konferenciáinkon. A vírushelyzettől és a hozzá kapcsolódó aktuális törvényi szabályozástól függően - online, offline és hibrid eseményeket biztosítunk vendégeinknek. Még nem tudja hogyan alakul a jelenlegi helyzet, vagy akár a napja, amelyre a kiszemelt Portfolio rendezvény esik? Mi alkalmazkodunk.
DÖNTSÖN IDŐBEN
Megvásárolt jegyének típusát, azaz részvételének módját legkésőbb 10 nappal a rendezvény előtt ön egy alkalommal módosíthatja, amennyiben ezt jelzi nekünk a rendezveny@portfolio.hu e-mail címen.
Ha online-ról offline jegyre módosítana:
A helyszíni jegy ára magasabb, így a különbözet befizetésével tudja rendezni a módosítást. Ha offline-ról online jegyre módosítana:
A virtuális jegy ára alacsonyabb, a jegyárkülönbözet visszautalásra kerül a rendezvényt követően.
Biztosítsa helyét már most, döntsön később! Mi alkalmazkodunk.

Támogatóink

Kiemelt szakmai partner

MEKH

Gold+ Támogató

MVM Group

Gold Támogató

MET
MOL

Silver Támogató

Bronze Támogató

Hivatalos autókölcsönző partner

A rendezvény karbonsemlegességéért felel

Szakmai partner

Exkluzív kávéspecialitásokat biztosítja

Maximális biztonság és egészség szponzora

Helyszíni részvétellel kapcsolatos tájékoztató

TÁJÉKOZTATÁS: Figyelünk vendégeinkre, figyelünk a biztonságra!

Extra biztonsági (koronavírus-ellenes) intézkedésekkel és körülményekkel várjuk kedves vendégeinket konferenciánkon. Szeretnénk kérni, hogy csak akkor jöjjenek el a rendezvényre, ha teljesen egészségesnek érzik magukat, óvjuk egymás egészségét.

Természetesen nem feledkezhetünk el arról, hogy a koronavírus árnyékában fogunk élni, nem csak ősszel, hanem akár még 1-2 évig is. A Portfolio csapata ezért nem csak a szakmai programmal készül, hanem alaposan átgondolt, szakértők közreműködésével megtervezett biztonsági intézkedésekkel is.

Továbbá figyelünk arra hogy külföldi előadóink online jelentkezzenek be, a távolságtartás érdekében fokozott létszámkorlátot biztosítunk,
illetve fókuszálunk a helyszíni körülményekre is (például a biztonságos étkezés) melyet azok az ultra-prémium rendezvényhelyszínek biztosítják, akikkel évek óta együtt dolgozunk, és ismert nemzetközi ötcsillagos franchise-ok révén kiemelt figyelmet fordítanak vendégeik/vendégeink biztonságára.

Online részvétellel kapcsolatos tájékoztató

 

Online konferencia extrákkal! Egyedülálló networking lehetőségek, élő kapcsolatépítés, privát videó call-ok, interaktív szobák, szakmai szekciók, már csak az élő koccintás hiányzik! Az online jegyeink korlátlan számban elérhetőek.

A részvételhez semmi másra nincs szüksége, mint:

  • Chrome böngészőre és stabil internetkapcsolatra
  • egy számítógépre vagy okoseszközre (PC, Mac, iPad, iPhone vagy Android készülék)
  • a rendezvény virtuális helyszínének egy online konferencia felület ad majd helyet
  • a belépéshez a rendezvényt megelőző napon küldünk linket
  • egy gyors regisztrációt követően máris be tud csatlakozni
  • A rendezvényre való belépéskor vagy a beszélgetés alatt felmerülő technikai probléma esetén, írjon nekünk a rendezveny@portfolio.hu-ra.

Az online konferencia megtekintésének technikai feltételei kattintson ide.

)

Figyeljünk egymásra!

Kérjük a következő biztonsági intézkedések betartását a rendezvény területén

  • Lehetőség szerint tartson 1,5m távolságot másoktól!
  • Mosson rendszeresen és alaposan kezet!
  • Használja gyakran a kihelyezett kézfertőtlenítőket!
  • Papírzsebkendőbe köhögjön, tüsszögjön, használat után pedig azonnal dobja a szemetesbe, majd mosson kezet!
  • Kézfogást mellőzze, könyökérintés javasolt üdvözlésre!
  • Javasoljuk a maszk viselését!

Köszönjük együttműködésüket!

Tegyünk együtt a biztonságért!

Figyelünk önökre!

Maximális biztonságot teremtünk rendezvényeinken!

  • Helyszíni létszámkorlátozást vezetünk be
  • Légfertőtlenítő és tisztító gépet üzemeltetünk a nap folyamán
  • QR-kódos, érintésmentes beléptetést biztosítunk
  • Hőkamerás testhőmérséklet ellenőrzést végzünk
  • Regisztrációkor a vendégeket biztonságos távolságtartással engedjük be
  • A személyzet és a hoszteszek maszkban és kesztyűben látják el a feladataikat
  • Résztvevőinknek maszkot, kézfertőtlenítőt biztosítunk
  • Megfelelő távolságtartással alakítjuk ki az ültetési rendet

Kinek javasoljuk

Rendezvényünk hasznos ismeretekkel szolgálhat az alábbi területeken dolgozóknak:
  • energiaipari vállalatoknak
  • befektetőknek, befektetési alapoknak, kockázati tőketársaságoknak
  • hitelközvetítői piac szereplőinek
  • szabályozó hatóságok képviselőinek, állami és felügyeleti szervek szakértőinek
  • bankok munkatársainak,
  • tanácsadóknak
  • jogászoknak
  • nagyfogyasztóknak
  • kivitelezőknek

A tavalyi konferencián a következő cégek és szervezetek vettek részt

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.    Advanced Power AG.    Agrana Beteiligungs AG.    Aon Magyarország Kft.    Asseco Central Europe Magyarország Zrt.    BNP Paribas    Hungary Branch    Bosch Industriekessel - Universität Leipzig    Brit Nagykövetség    Budapest Airport    Budapesti 5000. Ügyvédi Iroda    CEZ Magyarország Kft.    CIB Bank    Citibank Europe plc Hungary Branch    DNN Solar Partners Kft.    DXC Technology Magyarország Kft.    Deloitte Zrt.    Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda    Dr. Lengyel Attila Ügyvédi Iroda    Dr. Rácz Zoltán Ügyvédi Iroda    E.ON Hungária Zrt. E2 Hungary Zrt.    ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft.    Ernst & Young Tanácsadó Kft.    Eximbank Zrt.    MEHIB Zrt.    Energetikai Szakkollégium    Energy Hungary Energetikai Zrt.    Erste Bank Hungary Zrt.    ExxonMobil    FGSZ Zrt.    Fronius Hungary Kft.    Fundamenta-Lakáskassza Zrt.    Főtáv Zrt.    Genezis Electronics Kft.    Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda Hiflylabs Zrt.    IBERDROLA Renovables Magyarország Kft.    InnoEnergy HUB Hungary Innovációs és Technológiai Minisztérium    K&H Bank Zrt.    KPMG Tanácsadó Kft.    Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete    Layher Kft.    MAVIR ZRt.    MEKH MET AMS Zrt.    MET Magyarország Zrt.    MFB Zrt.    MOL GROUP    MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.    MOL Nyrt.    MOL Solar    MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.    MVM ERBE Zrt.    MVM GTER Zrt. MVM Magyar Villamos Művek Zrt.    MVM Partner Zrt.    MVM Zrt.    Magyar Földgázkereskedő Zrt.    Magyar Nemzeti Bank    Manitu Solar Kft.    MÁV Szolgáltató Központ Zrt.    Mátrai Erőmű Zrt.    NKM Energia Zrt.    NKM Nemzeti Közművek Zrt.    NKM Optimum Zrt.    Optimum Solar Kft.    Otp Alapkezelő Zrt.    Pannon Green Power Kft.    Plus Solutions Kft.    PPD Hungária Energiakereskedő Kft.    PTNM    Paganelli Consulting Kft.    Paks II. Zrt.    PannErgy Nyrt.    Raiffeisen Ingatlan Alap    Reliable Energy Group Zrt.    Réti    Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal    Sberbank Magyarország Zrt.    Smart Office Solutions Kft.    Stratlog Consulting    Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar    TIGÁZ Zrt.    Talentis Consulting Zrt.    UTC Overseas Logistics Ltd.    UniCredit Bank Hungary Zrt.    Uniomedia Zrt.    Uniper Hungary Energetikai Kft.    VPP Energy Zrt.    Villanyáram Energia Tanácsadó Bt.    Wise Advisory Group    Wärtsilä Hungary Kft.

Galéria

Energy Investment Forum 2019

Kapcsolat

Szervezés, lebonyolítás, információk

Ócsai Gábor
  • Ócsai Gábor
  • rendezvényszervező
  •  
  • Telefon: +36 1 472 2095
  • E-mail cím:

Szponzorációs lehetőségek

Kiss Csilla
  • Kiss Csilla
  • key account manager
  •  
  • Telefon: +36 20 287 3256
  • E-mail cím:

Tartalmi és szervezési kérdésekben

Tóth Kata
  • Tóth Kata
  • konferencia projektvezető
  •  
  • Telefon: +36 20 386 0751
  • E-mail cím:
Szemán Ákos
  • Szemán Ákos
  • elemző
  •  
  • Telefon: +36-70-221-6690
  • E-mail cím:
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.