Brexit: mást ígért Johnson a kongresszuson, mint ami már kiszivárgott a terveiről

Portfolio
MTI
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint London olyan végső, kompromisszumos megoldást javasol most az EU-nak, amelynek alapján a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után nem lesz vámellenőrzés Írország és Észak-Írország határán, "sem annak közelében". Ezt Johnson a Konzervatív Párt éves kongresszusának záró beszédében mondta el, noha az elmúlt egy napban kiszivárgott londoni írásos tervek ennek éppen az ellenkezőjéről, a határtól 8-16 km-es távolságra felállított vámellenőrzési pontokról szólnak.
A Brexitről és az általa okozott jelentős gazdaságpolitikai és piaci bizonytalanságról részletesen szó lesz a Portfolio október 16-i Budapest Economic Forum konferenciáján. További részletek:

Ezt ígérte a nagy nyilvánosság előtt Johnson

Johnson a konferencián kijelentette: ésszerű és építő jellegű javaslatról van szó, amelynek az egyetlen alternatívája a megállapodás nélküli Brexit, de Nagy-Britannia nem erre törekszik. A brit kormányfő közölte, hogy a javaslat mindkét fél részről kompromisszumokat igényel.Elmondta: a tervezet olyan megoldást tartalmaz, amelynek alapján a Brexit után is érvényben maradnak a jelenlegi szabályozási rendszerek az ír szigeten a mezőgazdasági termelők és egyéb üzleti vállalkozások számára. Johnson ennek részleteit nem fedte fel. Kijelentette ugyanakkor: "semmilyen körülmények között" nem lesz vámellenőrzés a Brexit után sem Észak-Írország és Írország határán, sem a határ közelében.

Amint reggel már megírtuk: a londoni kormány terveiről kiszivárgott részletek ennek éppen az ellenkezője irányába mutatnak,

hiszen azon túl, hogy a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek terén az ír sziget egésze egységes gazdasági térséggé alakulna, az ezen kívüli termékek esetén formális vámellenőrzés a kiinduló vagy az érkezési pontokon, 8-16 km-re a határtól történne.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilaphoz eljutott, az újság szerdai kiadásában ismertetett részletek szerint London javaslatai között szerepel, hogy Észak-Írországban 2025-ig érvényben maradna az uniós belső piac szabályrendszerének nagy része. Vámellenőrzések azonban e kiszivárgott javaslat szerint is lennének Írország és Észak-Írország között, mivel Észak-Írország az Egyesült Királyság részeként kilép az EU vámuniójából.

A The Daily Telegraph által látott részletek szerint

2025-ben az észak-írországi kormány dönthetne arról, hogy azután is fennmaradjon-e az EU egységes belső piacával harmonizáló szabályrendszer.

A 499 kilométeres ír-északír határszakasz lesz a Brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára. Ezen a határon az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás egyik fő vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

Az ellenőrzés visszaállításának elkerülését célozza az a tartalékmegoldás - backstop -, amelynek alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval, emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is, mindaddig, amíg ezt más megállapodás, például szabadkereskedelmi egyezmény szükségtelenné nem teszi.

Ez benne van az EU-val tavaly novemberben kötött eredeti Brexit-megállapodásban, de ezt a londoni alsóház háromszor is elutasította, és Johnson kormánya el akarja érni, hogy az új Brexit-egyezményben a backstop-záradék ne szerepeljen.

Máris leszólták a brit terveket

A Reuters-nek nyilatkozó névtelen vezető EU-forrás egyébként máris azt mondta, hogy az eddig megjelent brit tervek nem fognak működni, így ha tényleg ez a végső ajánlatuk, akkor jobb inkább a Brexit újabb halasztásán gondolkodni (amelyre törvény kötelezi Johnsont, noha ma is azt mondta, hogy erre nem hajlandó), nem pedig a megállapodás további gyúrásán.

Az Európai Parlament egyik Brexit-ügyi illetékese is azt mondta a Reutersnek, hogy a brit tervek eddigi tartalma nem fog működni, a francia kormányszóvivő pedig azt hangsúlyozta, hogy a brit tervek jelentős módosítása szükséges még ahhoz, hogy kézzelfogható dolgokról érdemi tárgyalás tudjon kezdődni. Az ellenzéki Munkáspárt gazdaságpolitikai vezetője azt mondta: Johnsonék cinikus javaslattal igyekeznek a megállapodás nélküli kizuhanás felé vinni a Brexit folyamatot és mindezért megpróbálják az EU-t beállítani felelősnek. A hírügynökség kommentárja szerint nagyon sokan ugyanígy gondolják Brüsszelben is, miszerint a londoni kormány megpróbálja az EU-ra kenni, hogy végül a benyújtott (hiányos, gyenge kidolgozottságú) javaslatok mentén nem sikerült módosított megállapodást elérni és annak mentén kilépni október 31-én az EU-ból.

A Deutsche Bank friss helyzetértékelése szerint 20%-os annak az esélye, hogy végül egy meglepetés-szerű Brexit-megállapodás összejön a hónap során, a legvalószínűbb forgatókönyvnek pedig azt tartja, hogy az egész Brexit dilemmának ügyvezető kormány lesz a vége (Johnsont megbuktatják) és az EU egy rövid ideig tartó Brexit-halasztást ad, hogy addig le lehessen bonyolítani az előrehozott választásokat az Egyesült Királyságban. Ezzel együtt is azt mondja a befektetési bank, hogy év végéig továbbra is 50%-os az esélye annak, hogy végül megállapodás nélkül esik ki az ország az EU-ból.

Címlapkép forrása: Christopher Furlong/Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF