Kombi, ami jól néz ki, ráadásul óriási a csomagtere

Hámor Iván
Több japán versenytársához hasonlóan a Honda sem kínált az elmúlt években az alsó-középkategóriában kombi kivitelt. Utoljára a Civic 6. generációjából készített ilyet, melyet már akkor is Angliában gyártottak, a Roverrel közös modell egyik változataként. A helyzet hamarosan megváltozik, 2014 januárjától már elérhető lesz a 9. generációs Civic Tourer.

1 2

Honda Civic Tourer.
Az új Civic Tourert Európában tervezték, illetve fejlesztették - és csak ezen a piacon lesz elérhető -, formai és műszaki megoldásai a Honda európai K+F részlegeinek eredményei. A kombi karosszériával készülő modell sokkal arányosabb, harmonikusabb, mint az ötajtós változat, a hátsó kialakítása is sokkal kifinomultabb, átalakult a többek által kifogásolt lámpa megoldás. A kombivá alakítás során a tengelytávolság nem változott, a hátsó túlnyúlás - és e miatt a teljes karosszéria - gyarapodott 23,5 cm-rel. Az aprólékosan kidolgozott dizájn - mely semmiben nem hasonlít az előző Accord Tourer "hullaszállító" jellegéhez - azonban nem ment a praktikum rovására. A Civic Tourer sokoldalú, magas használati értékű jármű, a csomagtérroló vonaláig mérve - alaphelyzetben - 624 literes csomagtérrel, mely a kategória legnagyobbja. A Civic Tourer csomagtere nemcsak a C szegmensben (alsó-középkategória), hanem a D-ben (középkategória) is kategóriaelsőnek számít, a hatalmas puttonyban két hegyi kerékpár vagy három nagyméretű bőrönd fér el úgy, hogy a csomagtérroló még elhúzható felettük. A hátsó ülések előre döntésével 1 668 literesre bővíthető a raktér. A csomagtartó alatt egy extra tárolórekesz található, melynek használatával magasabb tárgyak is szállíthatók a Civic Tourerben. A könnyű bepakolás érdekében a csomagokat 137 milliméterrel alacsonyabb rakodóperemen kell átemelni, mint az ötajtós Civic-nél. A Honda egyedülálló varázsülései (Magic Seats) tovább növelik az új modell használati értékét, hiszen nem csak számtalan konfigurációba rendezhetők, hanem egyetlen mozdulattal előre is dönthetők. Az ötajtós változaténál magasabb csomagtérpadlónak köszönhetően az ülések ledöntésével teljesen sík rakodófelület alakul ki.

A hátsó ülőlapok szintén felhajthatók, így még több helyhez juthatunk magas tárgyak szállításakor. Az osztottan, 60:40 arányban dönthető hátsó ülések lehetővé teszik nagyobb tárgyak és utasok együttes szállítását, valamint a csomagtartó oldalirányú elérését is, ha az ötödik ajtó valamilyen okból nem használható.

A Civic Tourer terhelhetősége kiviteltől függően 510 kg körül alakul majd, ami a csomagtartó méretével ellentétben nem kategória első, de a piackutatások alapján a legtöbb felhasználó számára elegendő. Szerencsére most nem esett olyan csapdába a Honda, mint a 7. generációs - ötajtós - Civic esetében, melynek a terhelhetősége mindössze 401 kg volt.

A kifinomult külső dizájn minden részlete sportosságot sugall. A Civic Tourer egyedi stílusának meghatározó eleme az A-oszloptól a D-ig futó markáns övvonal, ami olyan érzetet kelt, mintha a tető lebegne a karosszéria alsó része felett. Prémium minőségérzet és karakteres megjelenés - ez volt a fejlesztőcsapat célja e különleges formai megoldás kidolgozásakor. A csomagtér melletti oldalablakok meghosszabbított üvegfelülete a D-oszlopokat is fedi, a hátsó ajtók kerete pedig 17 milliméterrel magasabban húzódik, mint az ötajtós Civic esetében, hogy ez a jellegzetes és elegáns dizájnelem megfelelően érvényesüljön.

"Már első ránézésre egyértelmű, hogy a Civic Tourer más, mint a többi kombi. Az utóbbi időben bemutatott modellek mintha egy kaptafára készültek volna, a Civic Tourer azonban teljesen eltérő filozófiát képvisel." - mondta Adrian Killham, a Civic Tourer fejlesztéséért felelős mérnökgárda vezetője a Frankfurtban tartott előzetes bemutató alkalmával.

"Rendkívül büszke vagyok a Civic Tourer dinamikus formájára, valamint sportos arányaira. Az ember nem gondolná, hogy egy ennyire funkcionális és sokoldalú autót ilyen ízléses köntösbe lehet csomagolni. Ha valóban magas használati értékű kompaktot szeretnénk tervezni, az elsődleges feladat a hatalmas belsőtér kialakítása, csakhogy ez általában negatívan befolyásolja a formatervet. A rugalmasan alakítható padlólemez szerencsére kellő szabadságot biztosított elképzeléseink megvalósításához, a végeredmény egy már-már sportautós vonalvezetésű jármű lett. Véleményem szerint a Civic Tourer legnagyobb erénye, hogy a funkcionalitás, a sokoldalúság és a dinamizmus tökéletes egységet alkot benne" - tette hozzá tervező.

A Civic jelenlegi kínálatától eltérően a Tourer vásárlók csak két erőforrás közül választhatnak majd. A dízel pártiak számára az Earth Dreams filozófiát képviselő 1,6 i-DTEC egység, míg a benzinesek kedvelőinek az 1,8 i-VTEC motor áll a rendelkezésükre. Utóbbi manuális és automatikus váltóval is párosítható. A motorkínálat szűkülése előre vetíti a sokszoros díjnyertes 2,2 literes i-DTEC dízel fokozatos kivezetését a piacról. Mivel az 1,6 literes erőforrás jelenleg csak egyetlen, 120 lóerős teljesítménnyel érhető el - és ez nem fedi le a piaci igényeket -, ezért - is - várható, hogy a közeljövőben más teljesítményszintekkel - gyengébbel és erősebbel is - elérhető lesz.

Az 1,6 literes i-DTEC dízelmotor kategóriájának legkönnyebb képviselője, alumínium hengerfeje nyitott vízterű, szintén alumíniumból készített hengertömbhöz kapcsolódik. A Honda szakemberei az összes mozgó alkatrészt áttervezték, így sikerült az erőforrás belső súrlódását a benzinesek szintjére csökkenteni. A rengeteg munka eredményeként az 1,6 i-DTEC rendkívül keveset fogyaszt, ugyanakkor élvezetessé teszi az új Civic Tourer vezetését. A kifejezetten az európai piac számára tervezett 1,6 i-DTEC motorok a Honda nagy-britanniai gyáregységében készülnek, ugyanott, ahol a Civic Tourer gyártása is zajlik majd.

A benzines erőforrást választók számára a már jól ismert 1,8 literes i-VTEC motor áll rendelkezésre, melynek 140 lóerős teljesítménye elegendő a kombi dinamikus mozgatásához, ugyanakkor megfelelően kezelve kellően takarékos is.

Mint minden Honda esetében, az aktív és passzív biztonság a Civic Tourernél is elsődleges szempont volt. Mivel egy kombi járművel többször fordulhat elő az, hogy a csomagtérbe helyezett tárgyak, vagy az utánfutó miatt - melyből a dízel 1500 kg-osat vontathat - hátrébb kerül a súlypont, és ez megváltoztatja az autó viselkedését - miközben a legtöbb vezető ezt nem veszi figyelembe. Ennek negatív hatásait küszöböli ki, vagy csökkenti a Honda és a ZF-Sachs által közösen fejlesztett Adaptív Lengéscsillapító Rendszer (Adaptive Damper System, ADS), ami fokozza a jármű stabilitását, és javítja a menetkomfortot a különböző terhelési, illetve közlekedési körülmények között.

Az innovatív újdonság a Hondától a Civic Tourerben elsőként jut szerephez szériagyártású modellben. A rendszert a vezető is állíthatja a saját igényeinek megfelelően, komfort, normál és dinamikus üzemmód áll a rendelkezésére. Az ADS-nek köszönhetően a Civic Tourer kényelmesen siklik az autópályákon, ugyanakkor agilis és közvetlen, ha arra van szükség, ugyanis századmásodpercenként képes a hátsó lengéscsillapítók karakterisztikájának a változtatására. Azt, hogy csak hátulra kerül beépítésre a rendszer a költséghatékonysággal indokolták a mérnökök egy háttérbeszélgetés keretében. Elmondták, hogy mivel a csomagtér terhelése a hátsó futómű viselkedésre van kihatással, így az elsőt elegendő volt a tervezés fázisában megfelelően hangolni, annak terhelése nem változik releváns mértékben.

Az előzetes bemutató alkalmával kiállított, a nullszériásnál is korábbi autón - a sorozatgyártás 2014 januárjában indul - nem csak a kerékdobokat kívülről burkoló filc keltett feltűnést, hanem néhány olyan részletmegoldás is, aminek a jövőben még jelentősége lesz. Remélhetőleg a hátsó ajtó külső kilincseit a sorozatgyártású példányokon már más műanyagból készítik, de ennél sokkal fontosabb, hogy az első ülések támlái testre szabhatóak voltak. A vezető alkatának megfelelően lehet szűkíteni az oldaltámasztásukat, és változtattak a műszerfali műanyagokon is, most már kezdenek megfelelni egy Hondától elvártnak. Az első szélvédő mögött, a belső visszapillantó tükör körül rengeteg kamera és szenzor - helye - sorakozott, amiből arra lehet következtetni, hogy a Honda korábban, nagyobb modellekben már alkalmazott vezető támogató rendszerei a Civicben is megjelennek. A sávtartó asszisztens (LKAS) például a mai napig a legjobbak közé tartozik, és az ütközésmegelőző rendszer (CMBS) is jelentős károkat tud megelőzni.
1 2

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF