Befutott a mezőny nagy része a Kékszalagon

Portfolio
Új csúcsidővel nyerte meg a 46. Kékszalag Audi Nagydíjat a Fifty-Fifty katamarán, 522 hajós mezőnyben, nyílt versenyben. A magyar építésű katamarán végig magabiztosan vezetett, egy baumtörés sem okozott nagy gondot. A tavalyi győztes Litkey Farkas szinte már a verseny elején kiállásra kényszerült, viszont szinte pontosan megjósolta a verseny végét. A nem túl kegyes időjárás közben sok versenyzőt próbára tett.

A mezőny nagy része már befutott

A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen. A szervezők tájékoztatása szerint a kellemetlenül nagy esővel induló és komoly szélerősödéssel folytatódó este után "harcos éjszakája" volt az akkor még versenyben lévő 400-450 hajónak. A szél 55-65 km/óra átlagsebességű volt, egyes helyeken 75 km/órás széllökésekkel. A Balaton minden pontját elérte a viharossá fokozódó szélerősödés, amelyet pontosan előre jelzett az Országos Meteorológia Szolgálat. Amint Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője péntek reggel a verseny honlapjának elmondta, három könnyű sérülés történt. Akad néhány olyan hajó, amelyet majd a szél enyhülése után tudnak kivontatni a partra, körülbelül 25-30 hajót vontattak ki eddig. "Voltak olyan hajók, ahonnan a személyzetet lementettük, és a hajók ott maradtak. Három olyan hajóról tudunk, amelyek vagy a nádasban vagy víz alatt vannak. Mintegy két tucatnyi hajó érintett árboctörésben, 25-30-nak sérült a vászna, néhánynak a kormánya törött el" - tette hozzá Bagyó Sándor. (MTI)

Több hajó felborult a Kékszalagon

A Kékszalag vitorlásverseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban, vagy műszakilag, ezért bajba került az egyébként nem rendkívüli időjárásban. A vizimentők csütörtök délután óta folyamatosan mentik az embereket; az anyagi kár jelentős, személyi sérülés csak néhány esetben történt eddig, azok sem súlyosak - mondta Bagyó Sándor, a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője péntek hajnalban, mentés közben. A 2011-es nagy viharhoz képest jóval kegyesebb az időjárás a Balatonon, 40-60 kilométer/órás szélerősségű a vihar, helyenként esik az eső és rosszak a látási viszonyok - mondta a vízimentők vezetője. A verseny 522-es rekordszámú indulója közül 100-150-re tehető azok száma, akik felkészületlenül vágtak neki a távnak, és jó esetben menet közben feladták a küzdelmet. Eddig 3-4 hajó borult fel és került víz alá, 10-15 árbóc- és 5-6 kormánytörés történt, továbbá 30-40 induló estében vászonszakadás miatt kellett segítséget nyújtani. A vízbekerülteket mind kimentették, eltűnt személyről nincs hír, néhányan megsérültek, amelyek közül a legsúlyosabb vállficam, illetve kézfejtörés volt eddig. Bagyó Sándor emlékezetett arra, hogy a verseny elején mindenkinek felhívták a figyelmét az okostelefonos applikáció lehetőségére, amelynek letöltésével pontosan meg tudják adni a koordinációjukat a hajósok bajba kerülésük esetén. A verseny indulásakor még alig éltek a lehetőséggel, azóta viszont sokan megtették, és ez jelentősen segíti a mentési munkákat. A vízimentők 7 saját és 8, a vitorlás szövetség által biztosított hajót koordinálva dolgoznak csütörtök délután óta folyamatosan. A mentési munkákban a vízirendőrség is részt vesz. Pontos adatokat a későbbiekben közölnek. A jó szélben 522 hajó vágott neki csütörtök reggel a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén. A győztes Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán több mint három órával megjavítva saját rekordját, 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot, nagy fölénnyel nyerve a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. A mezőny egy része jelenleg is küzd a táv teljesítésével, többen feladták a versenyt a rossz időjárás miatt. (MTI)

Ilyen volt az első helyezett befutója

A Fifty-Fifty csapatának hivatalos Facebook-oldalára percekkel ezelőtt került fel a kép a balatonfüredi befutóról. A Józsa Márton vezette legénység a kiírás szerint nagyon boldog, az új rekordidő miatt erre minden okuk meg is van. A Kékszalag oldalán elérhető befutó sorrend szerint a Fifty-Fifty hajóját közel 25 perccel követte a második Naturaqua, majd további 27 perces lemaradással a Black Jack.


Kép forrása: P50 Facebook oldala

Új Kékszalag rekord: 7 óra 13 perc

A 46. Kékszalag Audi Nagydíj győztese 7 óra 13 perc 57 másodperces idővel (ami már hivatalos) a Fifty-Fifty katamarán - közölte hivatalos oldalán a Kékszalag. Ezzel saját rekordidejét javította meg a Fifty-Fifty, miután 2012-ben a 44. Kékszalag versenyt 10 óra 34 perc alatt teljesítette, amivel akkor megdöntötte a Nemere II 75-ös cirkáló 1955-ben felállított 10 óra 40 perces rekordját.


Egy július 14-i kép a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nevű kétárbocos magyar építésű katamaránról és legénységéről.

5050 a tihanyi csőben

A Kékszalag hivatalos oldala szerint az élen járó Fifty-Fifty már a tihanyi csőben jár.

Nagyon megy a Fifty-Fifty

Balatonföldvárhoz ért az első helyen száguldó Fifty-Fifty, körülbelül 17-18 csomóval halad. "Hamarosan átrohanunk a csövön Tihanynál és irány a balatonfüredi befutó" - írták ki a közösségi oldalra épp az elmúlt percekben.


Kép forrása: P50 Facebook-oldala

Feladta a Raffica

Király Zsolt katamaránja, amely Siófoknál még a negyedik helyen fordult, feladni kényszerült a versenyt: leszakadt a lékocsi, így nem tudnak kreuzolni a Raffica Vitorlás Sportegyesület tájékoztatása szerint.


Kép forrása: Raffica Vitorlás Sportegyesület Facebook-oldala

Másnál is akadt probléma

Elszakadt a fokvitorla, de a nagyvitorlával is repülünk tovább - olvasható az RSM DTM Sailing Team Facebook-oldalán, amit egy órával ezelőtt tettek ki. A többtestű katamarán hajó elképesztően néz ki a verseny közben a vízen.


Itt a keszthelyi forduló sorrendje

A keszthelyi fordulónál 10 perccel volt előrébb a Fifty-Fifty hajója a második NATURAQUA hajójánál.


Bajban volt a Fifty-Fifty

Szigligetnél eltört az egyik baum, de van egy másik - tette közzé a Fifty-Fifty. A csapat gyorsan rögzítette, és "bár emiatt nem tudnak kireffelni nagyobb orrvitorlákat húztak most fel".

De mi az a baum? A nagyvitorla alsó élét tartó rúd. Az adott vitorla alsó élének kifeszítésére és a vitorla szélhez való megfelelő szögbe állítására szolgál.



Ez a hajó van a 4. helyen

A Gemini Sailing Team hajója a 4. helyen fordult a keszthelyi bójánál, Balatonfürednek vették az irányt a Facebook oldaluk szerint. Korábban azt írták ki Révfülöpnél, hogy a Fifty-fifty és a Naturaqua már visszafelé jött szembe velük.


Keszthelynél

Az első helyen haladó Fifty-Fifty délután 2 óra környékén elérte Keszthelyt - olvasható a verseny hivatalos Facebook-oldalán. Litkey Farkas, a tavalyi nyertes ehhez annyit szólt hozzá, hogy a Fifty-Fifty "két óra múlva befut".

Felülről nézve

Az MTI légi felvételeket készített a versenyről. Ezeket még a versenyzőknek is érdemes megnézni!


Légi felvétel a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny balatonfüredi 2014. július 10-i rajtjáról.




Óriási sebességgel az élen

A Fifty-Fifty katamaránja 17-23 csomós sebességet produkál, melyben fontos szerepet játszik a két 20 méteres karbon árboc. A P50 csapat tájékoztatása szerint északi szél fúj továbbra is, a Keszthelyi-öböl felé tartanak már.


Kép forrása: P50 Facebook-oldala.

A meteorológiai szolgálat is felkészült

Az Országos Meteorológiai Szolgálat is készen áll a balatoni vízi élet legjelentősebb eseményére. A versenyben résztvevő több ezer ember biztonsága érdekében honlapján részletesen tájékoztatja a versenyzőket az aktuális és várható időjárásról. Ezek alapján a viharjelzés:


Klikk a képre!
Az OMSZ tájékoztatása szerint főként csütörtök délutántól a záporokból és zivatarokból kifutó, átmenetileg akár viharossá fokozódó szél egy időre jelentősen módosíthatja az alapszelet.


A tihanyi "csőnél"

A Kékszalag portál tájékoztatása szerint az első egytestűek lassan a tihanyi csőbe érnek, így például a Sponsor Wanted, a Raffica, a Principessa és a Capella. Melyik hajó egytestű és melyik hajó többtestű és melyik cirkáló? Itt megtudhatja:


Klikk a képre!

Így állnak a hajók

A Fifty-Fifty és a NATURAQUA után a BLACK JACK fordult harmadiknak a siófoki bójánál. A negyedik helyen jár a GEMINI, és az ötödik helyen áll a RAFFICA, amely tavaly rendkívül nagy versenyt vívott Litkey Lisájával. A tavalyi versenyről itt számoltunk be részletesen.


Ezt tudta a Kékszalagról?

Közel harmincféle hajóosztályban hirdetnek eredményt, vagyis a Kékszalagon rengeteg aranyérem talál gazdára - mutat rá a Kékszalag hivatalos portálja. Az abszolút győzelemre mindössze néhány hajónak, a legmodernebbeknek van esélye. Ám a többiek is megtalálhatják méltó ellenfeleiket, a velük azonos vagy hasonló hajókkal vetélkedve.

Ilyen a verseny

Ha az élő képekre is kíváncsi, akkor kattintson ide!


Ezért szállt ki Litkey

Litkey Farkas percekkel ezelőtt tett közzé tájékoztatást a Facebook-oldalán. Ezek szerint a versenyt szinte azonnal a rajt után feladták. "Elszakadt a forstag tartó két fő kötél közül a jobb oldali, kiesett a kitámasztó rúd és kicsit meg is repedt, ezt nem tudtuk visszaszerelni. A javítás zajlik, estére kész lesz a hajó" - ígéri Litkey.

Így áll az élboly

Az élen haladók már a siófoki bójánál járnak. Az első helyen a Fifty-Fifty katamarán halad, 12 perccel megelőzve NATURAQUA hajóját. A Fifty-Fifty csapatának tájékoztatása szerint a katamarán 16-20 csomó körül tudja tartani sebességét. A helyszíni beszámolók szerint az üldözők a távolba vesznek, a tiszta idő ellenére nem látják az üldözőket.


Kép forrása: P50 Facebook-oldala

Kékszalag: kiesett a nagy esélyes!

Kellemes északi-északkeleti szélben elrajtolt az év versenye - olvasható a Kékszalag hivatalos oldalán. A szél a katamaránoknak kedvezett az induláskor, közöttük is kiemelkedő teljesítménnyel rendelkezik a Fifty-Fifty kétárbocos katamarán.

A címvédő Litkey Farkas viszont kiállt a versenyből, fél 11-kor jelentették, hogy a part felé halad hajója lehúzott vitorlákkal. A hírek szerint megsérült a hajó és emiatt kényszerült a kiszállásra.



Forrás: Kékszalag Facebook-oldala.

522 hajó, nyílt versenyben!

Jó szélben 522 hajó vágott neki 9 órakor Balatonfüredről a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenynek. A szervezők tájékoztatása szerint 12 többtestű vitorlás található a mezőnyben, ezek számítanak esélyesnek. Közöttük van az Evopro Katamadár, a címvédő, tizenegyszeres győztes Litkey Farkas hajója, amely az 1988-as Amerika Kupára épült. Egyik nagy riválisuk a 2012 óta 10:34 órás idővel abszolút rekorder, Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán lesz. Ha a mostani szél kitart a verseny folyamán, már a délutáni órákban várható, hogy visszaérkezik Balatonfüredre a leggyorsabb hajó. Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenyén, a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távon először 1934. július 27-én indítottak versenyt. Idéntől - az eredeti kiírás szellemiségét figyelembe véve - nyílttá vált a viadal, többtestű és egytestű hajókkal is lehet indulni. Az idei viadalon rajthoz állt az 1955-ben 10 óra 40 perces csúcsot felállító, és azt 57 évig tartó Nemere II-vel tulajdonosa, Láng Róbert, és a 118 éves Kishamis is, fedélzetén Hrehus Györggyel. (MTI)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF