"A fogyasztóknak hozzá kell szokniuk a magasabb élelmiszerárakhoz"

Portfolio
Az embereknek hozzá kell szokniuk a magasabb élelmiszerárakhoz - mondta a Kraft Heinz vezérigazgatója a BBC-nek. Miguel Patricio elmondta, hogy a nemzetközi élelmiszeripari óriáscég több országban is emeli az árakat.

A korábbi évektől eltérően az infláció szerinte mindenhol jelentkezik, az ENSZ Élelmezési Világszervezete szerint a gabonafélék és az olajok drágulása 10 éves csúcsra emelte az élelmiszerárakat világszerte.

A Kraft Heinz a hazai piacán, az Egyesült Államokban a termékeinek több mint felénél emelte az árakat, és a cég vezérigazgatója elismerte, hogy ez más országokban is így van.

Ahol szükséges, emeljük az árakat

- mondta.

A világjárvány idején számos országban csökkent a nyersanyagtermelés, a terményektől kezdve a növényi olajokig. A vírus megfékezésére hozott intézkedések, valamint a betegségek korlátozták a termelést és a szállítást. Viszont ahogy a gazdaságok újraindultak, ezeknek a termékeknek a kínálata nem tudott lépést tartani a visszatérő kereslettel, ami magasabb árakhoz vezetett. A magasabb bérek és az energiaárak szintén növelték a gyártók terheit, Patricio szerint ez a sokféle tényező hozzájárul az élelmiszerek drágulásához.

Különösen az Egyesült Királyságban, a teherautó-vezetők hiánya miatt emelkedett az élelmiszerek ára, az Egyesült Államokban a logisztikai költségek is jelentősen megnőttek, és a gazdaság bizonyos területein munkaerőhiány van

- mondta Miguel Patricio, aki szerint

a fogyasztóknak hozzá kell szokniuk a magasabb élelmiszerárakhoz, mivel a világ népessége növekszik, míg az élelmiszertermelésre alkalmas földterületek mennyisége nem.

Hosszabb távon sok olyan technológia várható, amely javítja a gazdálkodás hatékonyságát, ami segíteni fog.

A Kraft Heinz vezérigazgatója szerint azonban nem minden költségnövekedést kell áthárítani a fogyasztókra.

A költségnövekedés egy részét a cégeknek kellene lenyelniük.

Azt hiszem, rajtunk, az iparágon és a többi vállalaton múlik, hogy megpróbáljuk minimalizálni ezeket az áremelkedéseket

- mondta.

(BBC)

Címlapkép: Andrew Toth/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF