Sokat bukhat az, aki most nyúl hozzá a nyugdíjbiztosításához

Portfolio
Az elmúlt években az életbiztosításban való megtakarítás legnépszerűbb formája a nyugdíjbiztosítás volt, hiszen erre az éves befizetésünk 20%-ának megfelelő szja-jóváírást is kapunk, 130 ezer forintos összeghatárig. Az idei évben azonban sokan kerültek olyan pénzügyi helyzetbe, hogy megszüntetnék ezt a megtakarításukat. Ennek azonban a legutolsó megoldásnak kellene lennie – véli Hochmann András, a GRAWE Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója. Akik ugyanis felbontják a nyugdíjbiztosításukat, nem csupán az adójóváírástól esnek el, hanem az ügyfélnek az adóhatóság által átutalt összegeket 20%-kal növelten vissza kell fizetnie, ha a nyugdíjbiztosítás nyugdíjbiztosítási szolgáltatás nélkül szűnik meg.

Az elmúlt hónapokban jelentős veszteségeket okozott az életbiztosításokban megtakarítóknak a koronavírus-pánik, különösen azoknak fájhatott a dolog, akik az elmúlt 1-2 évben kötöttek unit-linked megtakarítást. Az ilyen, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások mögötti eszközalapok is megsínylették a koronavírus-válságot, alig néhány tucat olyan portfólió akad a piacon, amely pozitív hozammal tudta jutalmazni befektetőit az év eleje óta.

Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok az ügyfelek, akik 1-2 éven belül indítottak megtakarítást és kockázatosabb eszközalapokba fektettek, hiszen az akár 60-80%-ra rúgó kezdeti költségek kifizetése után az újabb 20-30%-os veszteség nagyon kevés pénzt hagyott a befizetett rendszeres díjakból a számlájukon.A hozamkörnyezet ugyanakkor nem csak a unit-linked biztosításokra van hatással.

Ugyanúgy sújtja az alacsony kamatkörnyezet a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokat, mint a hagyományos, klasszikus termékeket. Akik magasabb hozam reményében komolyabb kockázatvállalás mellett döntenek, ők jellemzően nem klasszikus életbiztosítást választanak – függetlenül a hozamkörnyezet alakulásától.

Akik viszont hagyományos életbiztosításban gondolkodnak és kerülik a magasabb befektetési kockázatokat, napjainkban is könnyen megszólíthatók valós értéket hordozó termékkonstrukciókkal

– érzékeltette a helyzetet Hochmann András, a GRAWE Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója.

A szakember szerint vitathatatlanul kiemelt szempont az ügyfeleknél, hogy a klasszikus életbiztosításhoz mekkora garantált technikai kamatláb vagy elhíresült nevén „garantált hozam” társul. A GRAWE termékcsaládjának érintett termékei például minden esetben a jogszabályban megengedett maximális értéket garantálják, legyen az forintos vagy eurós termék.Termékeiket tehát ilyen téren még nem érte utol a hozamkörnyezet romló tendenciája.

A hagyományos/vegyes életbiztosítások egyik ismérve, hogy a biztosító fekteti be az ügyfeleknek a pénzt és így a befektetésből származó kockázatot is a biztosító futja. A GRAWE főbb befektetési szempontjai között a biztonságot és a hosszú távú eredményt, valamint a hozamot említette Hochmann, hozzátéve, hogy ez a sokéves sikeres kockázatkerülő befektetésben tükröződik vissza, mely során a nem transzparens, kockázatos termékekről lemondanak. Ugyanakkor minden biztosítónak transzparensen közzé kell tennie befektetései összetételét a Fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentésben.

2019. évre vonatkozóan a befektetett eszközök közel 95%-át tartottuk állam által garantált értékpapírban, amelyek között – összhangban a jogszabályi elvárásokkal – forintos és eurós befektetések is szerepelnek

– tette hozzá.

A jelenlegi hozamkörnyezetben egyébként ezek az értékpapírok nem kecsegtetnek olyan nagy hozampotenciállal, mint például a unit-linked biztosításokon keresztül elérhető eszközalapok, viszont jóval kiszámíthatóbb a hozamuk és biztonságosabb befektetési lehetőséget kínálnak. Fontos tényező a 20%-os, éves befizetésarányos adójóváírás is, amely szintén befektetésre kerül és ez is bővíti az ügyfél nominális hozamát.

Persze az is kérdés, hogy ilyen gazdasági, pénzügyi helyzetben mennyire lehet, mennyire kell meggyőzni az ügyfeleket arról, hogy nagyon rosszul járnak, ha felbontják a szerződéseiket.

„A hagyományos életbiztosítási konstrukció egyik sajátja, hogy ha lejárat előtt száll ki belőle a szerződő, szinte bizonyosan veszteséget szenved el, melynek mértéke a futamidő lejáratához közeledve csökken. Minden esetet az egyes ügyfelek viszonylatában vizsgálunk és az ügyfeleket személyre szabott, minden körülményre kiterjedő tanáccsal próbáljuk ellátni. A járványhelyzet felerősödésével párhuzamosan könnyítő intézkedéseket léptettünk hatályba a részletfizetés engedélyezése, valamint a reaktiválás és díjfizetés helyreállítása területén is. Forintos termékeink többsége esetében lehetőség van a biztosítási kötvénykölcsön felvételére, míg a nyugdíjbiztosítások esetében a pillanatnyi vagy akár hosszabb anyagi nehézségek esetén általánosságban a szerződés díjmentesítése jelenthet áthidaló megoldást.” – mondta a Portfolio-nak a vezérigazgató.

Hochmann András Fotó: GRAWE

Az elmúlt években az életbiztosításban való megtakarítás legnépszerűbb formája a nyugdíjbiztosítás volt, hiszen erre az éves befizetésünk 20%-ának megfelelő szja-jóváírást is kapunk, 130 ezer forintos összeghatárig.

A GRAWE-nél azt tapasztalják, hogy kevesen szeretnék visszavásárolni nyugdíjbiztosítási szerződésüket.

Már a szerződést megelőző ügyfél-tájékoztatáskor is kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ügyfeleknek egyértelmű legyen, hogy a nyugdíjbiztosítás megszüntetése esetén nem csupán az adójóváírástól esnek el, hanem az ügyfélnek az adóhatóság által átutalt összegeket 20 %-kal növelten vissza kell fizetnie, ha a nyugdíjbiztosítás nyugdíjbiztosítási szolgáltatás nélkül szűnik meg. Folyamatosan abban támogatják az ügyfeleket, hogy csak végső esetben döntsenek nyugdíjbiztosításuk visszavásárlása mellett.

Nagyon nem könnyű most az ügyfélszerzés

Első látásra lehetetlen vállalkozásnak tűnik most az új ügyfelek bevonzása, elsősorban a jelenlegi pénzügyi helyzet, másrészt a szinte kizárólag online formára terelődött értékesítés miatt.

Hochmann András szerint sem érdemes szépíteni rajta, az ügyfélszerzés nem most dönt rekordokat és ez fokozottan igaz a nyugdíjbiztosításra: „A járványhelyzettel kapcsolatban kevés pozitív hozadékról beszélhetünk, de abban mindenképpen segített, hogy rámutatott a digitalizáció fontosságára, nélkülözhetetlenségére. Noha a kijárási korlátozás feloldásából fakadóan rövidtávon bízunk az értékesítés egyidejű fellendülésében, hosszútávon egyértelműen az értékesítés lépéseinek online platformon keresztüli lehetővé tételét célozta meg társaságunk is."

Számos pletykát hallani arról, hogy elvehetik a nyugdíjbiztosításokra járó, 20%-os adójóváírást. A szakember úgy látja, a nyugdíjbiztosítás fő üzenete az évi akár 130 ezer forintos adójóváírás, ezért sem véletlen, hogy napjainkig már több mint 300 ezren döntöttek a termék mellett. Az MNB ajánlással „terelt”, adójóváírást tartalmazó nyugdíjbiztosítás a jogalkotó, a Felügyelet, a biztosítási szektor és persze különösképpen az öngondoskodás mellett döntő ügyfelek közös sikertörténete. A sikerek ismeretében inkább abban bíznak, hogy az adójóváírás felső határa tovább emelkedhet.

Az öngondoskodás kiemelt fontosságára a mostani járványhelyzet okozta gazdasági visszaesés is rámutat. Hiszünk benne, hogy a pénzügyi tudatosság sokat lépett előre az elmúlt évtizedben és persze reméljük, hogy a krízis nem ér el olyan mélységet, ami gátat szabna az öngondoskodási szándéknak

– tette hozzá.

A cikk megjelenését a GRAWE Életbiztosító Zrt. támogatta.

Címlapkép: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF