Új trend indult be a magyar magánegészségügyben

Új trend indult be a magyar magánegészségügyben

Megnőtt az igény az egyéni, valamint a céges egészségbiztosítások iránt is, és ez a kereslet magával húzza a kínálatot is - jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítás, ügyfél- és állomány területekért felelős igazgatósági tagja, aki azt is megosztotta velünk, hogy milyen trendek azonosíthatóak a két szegmensben, hogyan alakul a szolgáltatások igénybevétele és azok ára. Arról is beszélt a biztosítási szakember, hogy a biztosítók feladata, hogy kockázatközösséget alakítsanak ki, a nagyobb finanszírozási kilengéseket ezzel tudják kezelni. Várakozása szerint ez a kockázatközösség kialakulása előbb-utóbb el fog érkezni a magánfinanszírozott fekvőbeteg-ellátásban is, ennek a trendnek az első jelei már érzékelhetőek.

Kiderült, mi kell a leginkább a magyar lakásbiztosítási ügyfeleknek

Kiderült, mi kell a leginkább a magyar lakásbiztosítási ügyfeleknek

Átlagosan 8 kockázati elemre vonatkozó védelmet igényelnek a lakásbiztosítási ügyfelek a szerződésükben, ezek között  a tűz-, víz- és viharkárokra vonatkozó fedezetek a legnépszerűbbek - derült ki az Impetus Research reprezentatív online kérdőíves kutatásából.

Itt vannak a lakásbiztosítási kampány tanulságai: mit javasolnak a piac szereplői?

Itt vannak a lakásbiztosítási kampány tanulságai: mit javasolnak a piac szereplői?

Összességében sikeres és eredményes kampányt zárt a lakásbiztosítási szektor, amely minden piaci szereplőt „valamekkora” elégedettséggel tölthet el. Az elégedettség indokai mögött furcsa mód egyaránt meghúzódnak az elért és az el nem ért eredmények, de legfőképp a jövőbe vetett bizalom. A kampány tapasztalataiból kiindulva látható, hogy az edukációs és üzleti folyamatok további és jelentős fejlesztése szükséges ahhoz, hogy a kormányzati szándéknak megfelelően, a jövőben egyre jobb hatásfokkal valósulhasson meg a lakásbiztosítási piac fejlődése. A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait a Biztosítási Elemző Központ (BEK) gyűjtötte össze.

Fontos határidő közeleg, nagy változás jön a biztosításoknál

Fontos határidő közeleg, nagy változás jön a biztosításoknál

Nagy változást hoz a biztosítók életében a Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosítása. A jogszabály kimondja, hogy az életbiztosítási ágba tartozó szolgáltatások esetében az ügyfélazonosítást a biztosítóknak kötelező lesz távolról, vagyis online módon is elérhetővé tenni az ügyfelek számára. Ez nagy könnyebbséget jelent majd az életbiztosítást kötni szándékozó ügyfeleknek, de komoly terhet ró a biztosítási szektorra – írja szakmai cikkében a Biztosítási Elemző Központ.

Itt az első összesítés a lakásbiztosítási kampányról, győztest hirdetett a Netrisk

Itt az első összesítés a lakásbiztosítási kampányról, győztest hirdetett a Netrisk

A lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők döntő többsége, 84 százaléka másik biztosítóhoz ment át - közölte saját adatai alapján a Netrisk. A legtöbb szerződést náluk a KÖBE, a Groupama, a Genertel és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belül részarányban pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.

A szemünk láttára omlik össze Kína? Nem, ez valami más

A szemünk láttára omlik össze Kína? Nem, ez valami más

A kínai gazdaságot övező rövid távú kihívások és hosszú távú bizonytalanságok bőségesek, de a kínai gazdasággal és piacokkal szembeni széles körű pesszimizmus túlzottnak tűnik az ING elemzője szerint. Lynn Song úgy gondolja, hogy az ország inkább egy szükséges átalakulásban van, mintsem hosszú távú hanyatlásban. A befektetők számára kulcsfontosságú a kihívások és az időtáv megértése.

Sok múlhat a megfelelő agrárbiztosításon

Sok múlhat a megfelelő agrárbiztosításon

A 2022-es aszálykárok után jelentőse visszaesett a magyarországi biztosítótársaságok kockázatvállalási kedve - mondta Hajgató Szilveszter, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. agrárszakértője a Portfolio Agrárium 2024 konferencián. A szakértő szerint emiatt a mérsékelt kockázatvállalás miatt nehéz biztosítási szerződést kötni a gyümölcsösökre, ültetvényekre. És bár a biztosítási szerződések a mezőgazdaságban némileg elavultak, a támogatott növénybiztosítási rendszer jól működik. Ugyanakkor úgy látja, hogy az elmúlt időszakban a gazdák rájöttek, hogy a biztosításokra igenis szükség van.

Elérkezett a lakásbiztosítási kampány utolsó napja, már csak pár óra maradt a felmondásra

Elérkezett a lakásbiztosítási kampány utolsó napja, már csak pár óra maradt a felmondásra

Véghajrájához érkezett az idén először meghirdetett márciusi lakásbiztosítási kampány: április 2-áig, vagyis ma éjfélig mondhatók fel a meglévő lakásbiztosítások az éves évfordulóhoz kötött szokásos felmondási időszakon túl, és legkésőbb 30 napon belül érdemes új szerződést kötni. A felmondásnak még ma be kell érkeznie a biztosítóhoz, tehát már nem érdemes postán próbálkozni.

Elérkezett a lakásbiztosítási kampány hajrája, egyre többen váltanak biztosítást

Elérkezett a lakásbiztosítási kampány hajrája, egyre többen váltanak biztosítást

Tovább emelkedett a lakásbiztosítási kampányban új szerződést választók száma, legalábbis erre utalnak a piacvezető online biztosításközvetítő adatai, amelynél a legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.

Sorra nyílnak a fegyvergyárak Magyarországon - Hogy lehet a legtöbbet kihozni a hadiiparból?

Sorra nyílnak a fegyvergyárak Magyarországon - Hogy lehet a legtöbbet kihozni a hadiiparból?

A hazai védelmi ipar újjáélesztésének igénye napjainkra már nem pusztán gazdasági, hanem egyre inkább stratégiai, biztonsági kérdéssé válik. Lássuk be, a hazai haditechnikai képességek fejlesztése mára nem csupán lehetőség, hanem sokkal inkább szükség, de talán már kényszer is. Mint minden iparágnak, a hadiiparnak is megvannak a sajátos szabályai, keretei, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy stabil lábakon álló, külpiacra is termelni kívánó hadiipar kizárólag egy jól átgondolt stratégia mentén építhető fel. Egy ilyen stratégia kizárólag akkor lehet sikeres, ha megalkotói egyértelművé teszik, hogy kivel, mit és hogyan szeretnének elérni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.