Fordulat a magyar piacon: durván kiárazták a befektetők az MNB nagy kamatvágásait

Weinhardt Attila
Néhány nap alatt komoly változás történt a határidős magyarországi kamatpiacon, miután - ahogy a Portfolio megírta - befektetői háttérbeszélgetésen magyarázta el a várható kamatpályát a Magyar Nemzeti Bank. Ennek hatására durván kiárazták a befektetők a távolabbi futamidőkre várt jelentős kamatvágásokat, és ez átmenetileg a forintot is erősítette is a múlt héten.

Amint múlt csütörtökön saját értesüléseink alapján megírtuk: szerdán befektetői háttérbeszélgetést tartott az MNB, amelyen több korábbi üzenetre ráerősítve egyértelműbb kamatpályát vázolt fel a jegybank, hozzájárulva a forint árfolyamának korrekciójához. Az euró jegyzései 400 közeléből előbb 395-ig, majd csütörtökön és pénteken 393-394 körülig süllyedtek.

Amint megírtuk, információink szerint a háttérbeszélgetésen a jegybank két főbb üzenetet fogalmazott meg a piaci szereplők felé:

  • A korábbiaknál egyértelműbben ki lehetett venni azt az üzenetet, hogy a márciusi kamatvágás után a jegybank úgy fékezheti a kamatcsökkentési tempót, hogy júniusra a 6-7 százalékos sávba érjen be az alapkamat a mostani 9 százalékról. Ebből könnyen kiszámolható, hogy a havi 100 bázispontos tempó fenntartásával túlfutna ezen a megcélzott sávon nyárra a jegybank, így a háttérbeszélgetésen elhangzottakat inkább úgy értelmezték az elemzők, hogy a márciusi 75-100 bázispont után 50-es ütemre váltva 6,5-6,75 százalékos szintre érkezhet az alapkamat júniusra.
  • A másik fontos ráerősítő üzenet az volt, hogy a jegybank szerint a piac által az év végére árazott 5-5,5 százalék körüli alapkamatszint nem reális, a jegybank inkább 6 százalék körüli alapkamatban gondolkodik az év végére. Ez pedig azt jelenti, hogy az év második felében akkor sem lesz tér sok kamatvágásra, ha júniusig csak 6,75-6,5 százalékig süllyed a ráta.

Az utóbbi üzenet markáns piaci változásokat váltott ki: amint az alábbi ábra alsó felében láthatjuk: a 6, illetve 9 hónap múlva induló 3 hónapos határidős kamatláb-megállapodások március 12-től tegnapig rendre mintegy 70, illetve 80 bázisponttal ugrottak, és így 6,3-6,4% körülig emelkedtek.

A piac tehát néhány nap alatt jelentős mértékű további kamatvágásokat árazott ki, és ez múlt szerdán és csütörtökön hozzájárulhatott a forint hullámszerű erősödéséhez. A hosszabb távú kamatvágások kiárazása tegnap is folytatódott, de a forint közben újra gyengült 395 körülig, aminek a magyarázata egyelőre nem világos.

Jelenleg a határidős kamatláb-megállapodások (FRA-k) az alábbi táblázat felső sorában láthatók. Eszerint a jelenlegi 9%-os alapkamat mellett az 1 hónap múlvai 3 hónapos FRA 7,55% körül áll, a 3 hónap múlva induló 3 hónapos FRA 6,8% körül, a 6 hónap múlva induló 3 hónapos 6,3% körül, a 9 hónap múlvai 3 hónapos FRA pedig 6,2% közelében áll. A táblázat is jól mutatja, hogy az utóbbi egy hétben markánsan emelkedett főként a 6 és 9 hónap múlva induló 3 hónapos árazás.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF