A csúnya, gonosz ingatlanfejlesztők lenyelik az áfát

Csiki Gergely
Nincs áfacsökkentés politikai üzengetés nélkül - ez egy örök ökölszabály idehaza. Most épp az új lakások áfacsökkentése miatt kellett a kormány illetékesének valamit mindenképpen mondania.
Legutóbb 2015 tavaszán merült fel a Nemzetgazdasági Minisztériumban, hogy 2016-ban a tárca vizsgálni fogja, hogy megjelenik-e a sertéshús áfájának csökkentése az árakban és azzal érveltek, hogy megvannak arra az eszközeik, hogy a kereskedők ne nyeljék le az így kieső összeget. (De eljátszottak az "árkommandó" gondolatával 2015 elején is a kifli ára miatt.)

Pénteken Lepsényi István, szintén az NGM államtitkára találta azt mondani:

Az áfacsökkentésnek egyértelműen meg kell jelennie az árak csökkenésében, azt nem szabad lenyelni

A másik oldalról azt is hozzátette a közlemény szerint:

az új építésű lakásokra vonatkozó áfakulcs 5%-ra történő csökkentése elindít egy középtávú folyamatot, amely egy régóta várt fellendülést eredményez, növeli a kínálati oldalt, meghozza a gazdasági válság óta várt befektetési kedvet.

A mostani kijelentés alapján az NGM árfigyelő kommandója arra készül, hogy kiterjeszti figyelmét az új építésű ingatlanokra is.


Komolyra fordítva a szót: az államtitkár is tulajdonképpen elismerte utóbbi kijelentésével, hogy az áfacsökkentésre azért volt szükség, hogy beinduljon az új lakások építése. A jelenlegi árszintek mellett ugyanis nem érte meg a fejlesztőknek elindítani a beruházásokat, ezért az áfacsökkentés abban segíti a piaci szereplőket, hogy a gyakorlatban megemeljék nettó áraikat (az áfatartalom csökken, így a bruttó változatlanul maradhat, sőt akár emelkedhet is), így a magasabb nettó árak már meghaladhatják az építési költségeket. Mindezt persze a végső felhasználónak, a lakásvásárlónak már nem lehet politikailag eladni, ezért jelennek meg az olyan, közgazdaságilag nem értelmezhető nyilatkozatok, hogy az áfacsökkentés hatását "lenyelni nem szabad". A kereslet növekszik (lásd: CSOK-hatás), a piac diktál, a csökkenő lakásárakat el lehet felejteni, a fejlesztők reakcióján nem kell meglepődni, el kell fogadni, ha úgy tetszik: le kell nyelni. Cserébe az áfacsökkentésnek köszönhetően "legalább" elkezdődnek az építkezések.


© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF