FONTOS Kiderült, melyik országban érdemes dolgozni: itt olyan feltételeket kapnak a munkavállalók, amikről a magyarok csak álmodhatnak
Négy hétre bezár az ország első számú pályaudvara, nagy változásokra kell készülni a vonattal utazóknak
Gazdaság

Négy hétre bezár az ország első számú pályaudvara, nagy változásokra kell készülni a vonattal utazóknak

Portfolio
Négy hétre bezár a Keleti pályaudvar, ezért augusztus 25-e és szeptember 20-a között jelentősen módosul a menetrend a győri, a pécsi, a hatvani és az újszászi vonalon.

A nyári szabadságolások legsűrűbb időszaka után folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25-én 4 hétre bezár a központi állomás: a megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak – írja honlapján a MÁV-Csoport.

A forgalmi változások jelentős érintik a győri, pécsi, hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon közlekedőket,

ugyanakkor az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több ún. átadópontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-, VOLÁN-járataival és a BKK-járataival is könnyen elérhetők a főváros minden részéről. A MÁV azt javasolja, hogy az utasok ezeken az állomásokon és megállóhelyeken szálljanak fel vagy le.

A beavatkozások nagyobb része a műszaki, kisebb része az utasforgalmi tereket érinti. Többek között síneket, váltókat és több mint 2 ezer talpfát is cserélnek, ágyazatot pótolnak és 3 kilométernyi szakaszon ágyazatrostálást végeznek, 14 kilométeren szabályozzák a vágányokat, mintegy 16 kilométeren pedig a felsővezetéki hálózatot javítják.

Az egyes vonalakon a következő változások várhatók:

  • A győri fővonal járatai a Keleti pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek. Kelenföld vasútállomás és a Keleti pályaudvar között az M4-es metróval utazhatnak.
  • A Budapest–Miskolc közötti InterCityk, valamint a Tisza-tó sebesvonat a Keleti pályaudvar helyett a Nyugati pályaudvarról indul, és oda is érkezik. Az InterRégiók és az S80-as vonatok a Keleti helyett Kőbánya felsőről indulnak, és oda is érkeznek. A belváros felé rugalmasabb eljutási lehetőségek biztosítása érdekében pótlóbuszok közlekednek Kőbánya felső és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás között.
  • A pécsi és a kaposvári InterCityk fővárosi végállomása Budapest-Kelenföldre kerül át.

A korlátozás ideje alatt az S76-os vonatok egy része meghosszabbított útvonalon, Pilisvörösvár–Pécel között közlekedik, átszállási lehetőséget biztosítva az M3-as metróra.

A Nyugati pályaudvar leterheltségének, forgalmának enyhítése érdekében az S21-es vonatok jellemzően Kőbánya-Kispest állomáson fordulnak.

A MÁV azt ígéri, hogy a felújításoknak köszönhetően csökkenni fognak a késések.

A teljes lezárást követően a vágányzárat, jelentős forgalomkorlátozást nem igénylő munkák, karbantartások folytatódni fognak a Keletiben az utasforgalom fenntartása, annak lehető legcsekélyebb zavarása mellett – teszik hozzá.

További részletek a honlapon olvashatók.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet