Koronavírus: Magyarországon ismét nőttek az esetszámok, Amerika kötelező oltásokról dönthet

Portfolio
Ismét emelkedőben vannak az esetszámok világszerte, sok országban indult el egy újabb járványhullám. Magyarországon ismét emelkedtek némileg az esetszámok, bár még mindig alacsonyak. A világban a legnagyobb problémát az okozza, hogy alacsony az átoltottság - ahol magas, ott is sok ember van kitéve a járványnak. Ezért különféle megoldások születnek a problémára, Izrael például már az egészen kis gyerekeket is oltják, az Egyesült Államok pedig a kötelező oltás bevezetésén gondolkodik.

Joe Biden is kötelezővé teheti az oltást vagy a tesztelést

Csütörtökön bejelentheti Joe Biden amerikai elnök, hogy az állami alkalmazottaknak kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást vagy a rendszeres tesztelést – értesült a Wall Street Journal (WSJ).

Joe Biden is kötelezővé teheti az oltást vagy a tesztelést

Nehezebb lesz elkerülni a karantént Belgiumban

Belgium szűkítette azok körét, akik indokolt esetben mentesülhetnek a tíznapos karantén és koronavírus-teszt kötelezettsége alól. A szigorítás a járványügyi szempontból rendkívül magas kockázatú országokból érkezőkre és azokra vonatkozik, akik koronavírussal fertőzött emberrel kerültek kapcsolatba - közölte a belga sajtó szerdán.

Nehezebb lesz elkerülni a karantént Belgiumban

Mindenkit meglepett a Meki, pedig a koronavírus után újabb veszély leselkedik rá

Az előzetes várakozásoknál jobb eredményeket tett közzé szerdán a McDonald’s, mely elsősorban az éttermek újranyitásának köszönhette a jó számokat. Közben viszont már egy újabb tényező nehezíti a cég dolgát: egyre nagyobb a munkaerőhiány.

Mindenkit meglepett a Meki, pedig a koronavírus után újabb veszély leselkedik rá

Koronavírus: fontos mérföldkőhöz ért Németország

Németországban a lakosság több mint felét teljesen beoltották a koronavírus ellen - közölte szerdán a német egészségügyi minisztérium.

Koronavírus: fontos mérföldkőhöz ért Németország

21 pontos mestertervvel próbálja Joe Biden megoldani kormányának legnagyobb krízisét

Évtizedek óta nem látott mennyiségű illegális bevándorló próbált bejutni az Egyesült Államokba a mexikói határszakaszon minden hónapban, mióta Joe Biden átvette az elnöki széket, a kialakult helyzetet a Biden-kormány legsúlyosabb kríziseként emlegetik. A Fehér Ház tegnap közölt egy 21 pontból álló bevándorlási tervet, mellyel oldanák a migrációs nyomást. Amellett, hogy a krízis kialakulását a Trump-kormányra kenik, Joe Bidenék felgyorsítanák a menekültkérelmek elbírálását - így a beléptetést és a deportációt is. Jelenleg az illegális bevándorlók 60-70%-át deportálja a Biden-kormány, csak a gyerekeket engedik be tömegesen, ami miatt mindkét pártból kritizálják az új elnököt. Nem látszik, hogy a mostani akcióterv ezen a gyakorlaton hogyan változna.

21 pontos mestertervvel próbálja Joe Biden megoldani kormányának legnagyobb krízisét

Koronavírus: változnak az Egyesült Királyságba történő beutazás feltételei

Hétfőtől azok az európai uniós állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát,  tesztelési kötelezettségük azonban még érvényben marad - közölte szerdán Grant Shapps brit közlekedési miniszter. Hangsúlyozta: az enyhítés azokra vonatkozik, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elismert oltóanyagokban részesültek.

Koronavírus: változnak az Egyesült Királyságba történő beutazás feltételei

Már oltanak az országban, ahol a korábbi elnök előbb tagadta, majd imádsággal akarta elűzni a koronavírust - aztán belehalt

Az egyik utolsó országként szerdán Tanzániában is megkezdődött az oltási kampány, melynek nyitányaként az elnök, Samia Suluhu Hassan nyilvánosan adatta be magának az amerikai Johnson and Johnson cég koronavírus elleni vakcináját.

Már oltanak az országban, ahol a korábbi elnök előbb tagadta, majd imádsággal akarta elűzni a koronavírust - aztán belehalt

A koronavírus elleni harc európai mintaállama meghosszabbította a korlátozásokat

Norvégiában elhalasztják a nyitás negyedik, végső lépését, amelyet július végére terveztek, ugyanis a delta variáns miatt továbbra is terjed a járvány az országban. Norvégia a célzott fellépésnek köszönhetően a koronavírus megjelenése óta az egyik legkevésbé sújtott ország Európában.

A koronavírus elleni harc európai mintaállama meghosszabbította a korlátozásokat

Az EU szerződést kötött a kísérlet alatt álló koronavírust gyógyító szerre

Az Erópai Unió szerződést kötött egy kísérlet alatt álló antitestgyógyszerre, amely segíthet felépülni a koronavírusból - írja a Reuters.

Az EU szerződést kötött a kísérlet alatt álló koronavírust gyógyító szerre

Annyira kelendő a Pfizer vakcinája, hogy nagy meglepetést okozott a gyógyszergyártó

7,8 milliárd dollár bevétele volt a Pfizernek, az első engedélyezett nyugati vakcina gyártójának a koronavírus-vakcinájából az április-júniusi negyedévben és a delta variáns miatt még a korábban vártnál is több bevétele lehet az oltásból idén – derül ki a Pfizer ma, piacnyitás előtt publikált gyorsjelentéséből.

Annyira kelendő a Pfizer vakcinája, hogy nagy meglepetést okozott a gyógyszergyártó

Kelet-Ázsia az új gócpont

Napi koronavírus-fertőzésrekordok dőltek meg szerdára Japánban, Malajziában és Dél-Koreában - jelentették hírügynökségek hivatalos közlések alapján.

A japán fővárosban háromezer fölé, 3177-re emelkedett az új esetek száma - adta hírül a tokiói kormányzat. Ilyen magas szám még nem fordult elő a járvány másfél éve alatt Tokióban. Az esetek folyamatosan szaporodnak: keddre egyetlen nap alatt 2848 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Ami Japán egészét illeti, országosan is erősödik a járvány: keddre átlépte a hétezret az újabb fertőzöttek száma és közelít a január eleji csúcshoz, amikor is nyolcezer körüli fertőzöttet tartottak számon.

Malajziából szerdára 17 405 napi fertőzést jelentettek. A koronavírus annak ellenére terjed, hogy az ország két hónapja - kormánya szerint - "teljesen" lezárta a határait. A járvány halottjainak száma 207-tel, 8 408-ra emelkedett szerdára. A malajziai parlament e hét hétfőjén ült össze az idén először. Az ellenzéki képviselők kifejtették: ellenzik a kormány tervét, amely a gazdaság működése végett már a jövő héten véget vetne a járvány terjedése elleni korlátozásoknak.

Dél-Koreának is járványrekordot kellett elkönyvelnie: szerda reggelre 24 óra alatt 1896 új fertőzést jegyeztek fel. Ilyen sokan még egyetlen napon sem kapták el a vírust a ragály másfél éve alatt. Szöul kedden két hétre szigorított a járvány elleni előírásokon, egyebek közt négy főben maximálta a társasági létszámot közterületen. (MTI)

A szomszédban már volt halálos áldozata a delta variánsnak

Meghalt Ukrajnában az első beteg, aki a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsával fertőződött meg - jelentették szerdán helyi médiumok.

A szomszédban már volt halálos áldozata a delta variánsnak

Boris Johnson szerint korai lenne még arra következtetni, hogy a vakcinák megmentették az országot

Boris Johnson brit miniszterelnök is kommentálta a csökkenő esetszámokat, és arra figyelmeztetett: ne vonjunk le elhamarkodott következtetést.

Boris Johnson szerint korai lenne még arra következtetni, hogy a vakcinák megmentették az országot

Ismét nőtt a koronavírus koncentrációja a magyar szennyvízben: hét város érintett

A vizsgált helyszínek közül hét településen is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga - derül ki az NNK heti összesítéséből.

Ismét nőtt a koronavírus koncentrációja a magyar szennyvízben: hét város érintett

Romlik a helyzet a világon

Ismét emelkedőben vannak az esetszámok világszerte, ami egyrészt a delta variánsnak, másrészt a globálisan alacsony átoltottságnak köszönhető. Az új járványhullám ugyanakkor még mindig messze van a tavaszi tetőzéstől, és a felfutása sem olyan meredek.

Nem minden térségben zajlik egyformán a felfutás, vannak olyan országok, ahol csökkenőben vannak az esetszámok. Az alábbi térképen narancsszínnel jelöljük azokat az országokat, ahol romlik a járványhelyzet, zölddel azokat, ahol javul.

Címlapkép: Getty Images

Balkáni utazást tervezel? Ezeken a helyeken ugrottak meg a fertőzésszámok

A nyugat-balkáni térség országai közül a legjobban Montenegróban nőtt meg az új koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi két hétben, százezer lakosra 122 új fertőzött jutott a montenegrói közszolgálati televízió beszámolója szerint, míg Szerbiában például 41, Bosznia-Hercegovinában pedig csak kilenc.

Balkáni utazást tervezel? Ezeken a helyeken ugrottak meg a fertőzésszámok

Izraelben az 5-11 éves gyerekeket is elkezdik oltani

Különleges esetekben Izraelben már az 5 és 11 év közötti gyerekek is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni védőoltást - jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium.

Izraelben az 5-11 éves gyerekeket is elkezdik oltani

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a szerda reggeli adatok

74 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 362 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 025 fő. 70 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a szerda reggeli adatok

Koronavírus: kötelező oltást fontolgat az Egyesült Államok

Az amerikai kormány mérlegeli annak elrendelését, hogy kötelezővé tegye-e az új típusú koronavírus elleni oltást a szövetségi alkalmazottaknak - árulta el Joe Biden amerikai elnök újságírói kérdésre kedden a virginiai McLeanben, a nemzeti hírszerzési igazgató hivatalában tett látogatásakor.  A szövetségi kormány az ország legnagyobb munkaadója.

Koronavírus: kötelező oltást fontolgat az Egyesült Államok

Koronavírus: az ausztrálok nem engednek a vasszigorból

Négy héttel ismét meghosszabbították szerdán a kijárási és egyéb korlátozásokat Sydneyben, miután eddig az intézkedésekkel egyelőre nem sikerült elfojtani az új típusú koronavírus terjedését. Eredetileg három nap múlva járt volna le a korábban bevezetett intézkedések hatálya, amelyet most augusztus 28-ig hosszabbítottak meg, mert a delta variáns terjedése továbbra sem lassul. A hatóságok világossá tették, hogy csaknem nullára kell szorítani a vírus közösségi terjedését, hogy a korlátozásokat fel lehessen oldani.

Koronavírus: az ausztrálok nem engednek a vasszigorból

Mindenki aggodalommal figyeli a delta variáns terjedését - Magyarországon elkészült a harmadik oltás terve

A világon 194,7 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4,16 millió fő a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Világszerte dominánssá válhat a koronavírus delta variánsa, még a magas oltottsággal rendelkező fejlett országok is aggódnak a járvány következő hullámának berobbanásától. Magyarországon 26 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak és elhunyt egy beteg. A koronavírusról szóló híreink percről-percre.

Mindenki aggodalommal figyeli a delta variáns terjedését - Magyarországon elkészült a harmadik oltás terve

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF