Leleplezték a mestertervet: új európai szuperszövetség formálódik
Vadászgépekkel nyomatékosított történelmi szerződés
Múlt pénteken vadászrepülőgépek tartottak légiparádét az olasz fővárosban: az egyik alakzat a francia, a másik az olasz trikolór színeit húzta végig Róma egén. Nem egyszerű légi látványosságról volt azonban szó: a repülők azt ünnepelték, hogy Olaszország és Franciaország számos területre kiterjedő szerződést kötött egymással, melynek célja a két uniós ország közötti kapcsolatok megerősítése és továbbfejlesztése. A szerződést Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök írta alá az olasz köztársasági elnök székhelyén, a Quirinale-palotában. Hasonlóan a Franciaország és Németország között kötött 1963-as Élysée-szerződéshez, amely a francia elnöki palota után kapta a nevét, a szerződést az aláírás helyszínéről Quirinale-szerződésnek nevezték el, hivatalos neve: Francia–Olasz Megerősített Együttműködési Szerződés.
A szerződést mindkét ország vezetője történelminek nevezte, ami azonban nem egyszerű szóvirág, hiszen hasonló mélységű megállapodás az EU-n belül eddig csak a 2019-ben Macron és Merkel által Aachenben megújított Élysée-szerződés volt. Macron az esemény utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta is, hogy a Párizs és Róma közötti egyeztetéseket a híres 1963-as szerződés inspirálta, amellyel Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár új fejezetet nyitott a két ország történetében: egyrészt lezárta a sötét múltat, a két ország közötti konfliktust, amely mindkét világháború kitöréséhez nagyban hozzájárult, és megteremtette az egységesülő Európa jövőjét, amelyben az egymással rendszeresen egyeztető két nagyhatalom lett az európai integráció motorja. Macron azt mondta, már-már anomália, hogy nem volt ilyen szerződés Franciaország és Olaszország között is, amikor annyi minden összeköti őket.
A megegyezés számos területen elmélyíti és erősíti a két ország kapcsolatát:
- Megállapodtak arról, hogy a két ország rendszeresen kétoldalúan egyeztet egymással a fontos uniós kérdésekben az uniós csúcsok előtt, ahogy azt Franciaország és Németország is teszi.
- Negyedévente egyszer egy-egy olasz és francia tárcavezető részt vesz a másik ország kormányülésén, egy évben egyszer közös kormányülést is tartanak.
- Közös biztonsági tanácsot hoznak létre többek között a fegyverzetellenőrzéssel, illetve a terrorizmus és a dezinformáció elleni harccal való közös foglalkozásra.
- Mindketten támogatják a közös európai hadsereg létrehozásának tervét.
- Közös biztonsági és védelmi stratégiát követnek a Földközi-tengeri és a szubszaharai térséget illetően.
- Szorosabbra fűzik gazdasági együttműködésüket.
- Fiatalok számára olasz–francia polgári szolgálatot indítanak.
- A két ország rendfenntartó erői közös operatív törzset léptetnek működésbe.
- Rendszeresen tapasztalatot cserélnek a kutatás és az innováció területén.
A Merkel utáni korszakra készül a két ország?
A Franciaország és Olaszország közötti új szerződés kapcsán talán a legfontosabb kérdés, hogy vajon az áll-e a háttérben, hogy a két ország a 16 év után véget érő Merkel-korszak utánra készül, és az erőteljesebb együttműködés azt szolgálja, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni az EU vezető politikai és gazdasági hatalmával, Németországgal szemben. Emmanuel Macron már az aláírás után igyekezett hangsúlyozni, hogy erről szó sincs, sőt a távozó német kancellárral is egyeztettek előzetesen. A francia elnök azt mondta, a szerződés semmilyen módon nem jelent konkurenciát a német–francia szerződés számára. Szerinte ezek kiegészítik egymást, különbözőek, és együtt erősítik az Európai Uniót. A német kormányszóvivő a szerződés kapcsán csak annyit mondott, Európa nem azt jelenti, hogy az országok féltékenyen figyelik, hogy más országok milyen szerződéseket kötnek egymással.
A megnyugtatónak szánt kijelentések ellenére ugyanakkor egyes megfigyelők úgy gondolják,
van egy finoman németellenes éle is a Quirinale-szerződésnek.
A francia és olasz vezetők úgy vélhetik, hogy az új német kormány jobban befele fordul, és kevésbé vesz részt az uniós politika alakításában, ezért nagyobb szerepe lehet a szervezet második és harmadik legnagyobb gazdasága közötti együttműködésnek. De ennél is fontosabb, hogy a közös uniós hitelfelvétel kérdésében Németország sokáig meglehetősen szigorú álláspontot foglalt el, szemben Franciaországgal és kivált Olaszországgal, amely a koronavírus-járvány miatt tető alá hozott újjáépítési csomag egyik nagy nyertese. Miközben Németország, illetve még inkább a fukarnak nevezett országok szigorúbb pénzügypolitika mellett foglalnak állást, addig a mediterrán országok jobban elengednék a pénzügyi gyeplőt. Francia és olasz nyomásra végül Németország belement a közös uniós hitelfelvételbe, ami egy volt olasz kormánytisztviselő szerint kulcsmomentum volt: bebizonyosodott, ha együttműködnek, Franciaország és Olaszország sokkal nagyobb befolyással tud lenni a közös ügyekre.
Egy az EurActivnak nyilatkozó olasz diplomáciai forrás azt mondta, Macron célja egy új tengely létrehozása a két ország között, Olaszország érdeke pedig az, hogy felkapaszkodjon a német–francia duó mellé. Egy francia diplomáciai forrás ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a szerződés nem jelenti azt, hogy Párizs átrendezné diplomáciai prioritásait, szerinte ezek a kétoldalú megállapodások kiegészítik egymást. A Wall Street Journal által megkérdezett Dario Fabbri professzor azonban úgy véli, a két ország azt gondolja, hogy
a szövetkezéssel erősebbek lehetnek, ha a Németországgal való tárgyalásokra kerül a sor.
Ugyanakkor azt minden mértékadó vélemény hangsúlyozza, hogy az új szerződés nem jelenti azt, hogy ne a Berlin–Párizs-tengely lenne továbbra is az EU legfontosabb és legerősebb kétoldalú szövetsége, ráadásul a franciák és az olaszok közötti szerződés összességében gyengébb együttműködést takar, mint a franciák és a németek közötti.
Zűrös idők után kibékülés, de a választások mindent boríthatnak
A Draghi és Macron által tető alá hozott szerződésre azután került sor, hogy az előző évtized végén a két ország közötti viszony a II. világháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Ennek egyik oka a líbiai háború volt, amelyben Olaszország (ahogy hivatalosan az EU is) a tripoli központi kormányzatot támogatta, Franciaország viszont a Tripoli ellen 14 hónapos ostromot viselő Halífa Haftar tábornokot. Az egykori olasz gyarmat Líbiában mindkét országnak fontos érdekei vannak.
Róma azt is Párizs szemére vetette, hogy egyedül hagyta a partjaihoz érkező bevándorlók jelentette problémák kezelésében. A közvetlen diplomáciai konfliktus azonban akkor tört ki, mikor az Öt Csillag Mozgalom által delegált akkori olasz miniszterelnök-helyettes, Luigi di Maio találkozott a Macron ellen tiltakozó sárgamellényesek vezetőjével. Párizs ekkor egy időre visszahívta római nagykövetét, és az enyhülés csak Giuseppe Conte második kormányának megalakítása után kezdődött el. A 2017-ben megszakadt együttműködési tárgyalások a szivárványkoalíció által támogatott Mario Draghi idén februári kormányra kerülése után gyorsultak fel, és mostanra értek be.
Hogy mit tartogat a jövő, az azonban kérdéses, hiszen Franciaországban jövő áprilisban elnökválasztás lesz, és bár Macron a nagy esélyes, jön föl mellé a bevándorlás-ellenessége és erőteljes nyilatkozatai miatt hírhedtté vált Éric Zemmour.
Bár nagy meglepetés lenne, ha nem Macron nyerné a választást, egy radikális jobboldali győzelem sem kizárható. Bár az olasz választások későbbre várhatók, az olasz politika hagyományosan kiszámíthatatlan és gyorsan változó, gyakoriak a kormányváltások, és a Draghi mögött álló, baloldali és jobboldali pártokból összeálló koalíció is ingatag. Mindazonáltal az egyetlen komolyabb erő, amely kritizálta a szerződést, az ellenzékben lévő radikális jobboldali Olasz Testvérek (FdL), amelynek vezetője, Giorgia Meloni kemény hangú üzenetet küldött:
Nincs másról szó, mint Olaszország darabokban történő kiárusításáról (...) Fehér lapot adtunk Párizsnak, hogy nevünkben tárgyaljon
– nyilatkozta.
A francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Marine Le Pen szerint a szerződés azt bizonyítja, hogy nemzetközi porondon a nemzeti kormányok a fő aktorok, nem pedig az EU. A megállapodás annak jele, hogy visszatérünk a nemzetekhez és a szuverén országok közötti kétoldalú kapcsolatokhoz.
A szívélyes barátságról szóló központi nyilatkozatok ellenére továbbra is vannak feszültségek a két ország között, például gazdasági téren. A Politico szerint ezért az ipari együttműködés lehet a lakmuszpapírja annak, hogy a szerződés több-e szimbolikus aktusnál. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősek, főleg a kereskedelem területén, de a beruházások terén már jelentős a francia előny: míg Franciaország az első számú külföldi befektető volt Olaszországban, addig Olaszország csak a nyolcadik Franciaországban.
A szerződés valódi értéke majd a gyakorlatban mutatkozik meg, ám mindenképpen fontos lépés az EU-n belüli viszonyokat tekintve. Olyan vélemény is elhangzott azonban, hogy az időzítés nem a legszerencsésebb, hiszen Németország egy ellene irányuló támadásnak érzékelheti. Ezért egy szakértő szerint a német–francia és a francia–olasz szerződést minél gyorsabban követnie kellene majd egy olasz–német szerződésnek is.
Címlapkép: Vadászgépek az olasz és a francia trikolórt húzzák végig Róma egén a szerződés aláírása után. Forrás: Getty Images