Megérkeztek az első felvételek: így néznek ki az Ukrajna által megtámadott orosz hadihajók

Portfolio
Közzétették az első műholdképeket a szevasztopoli kikötőből, az elsőt, amely azután készült, hogy Ukrajna azt állította, a támadása során két Ropucsa-osztályú deszanthajót is eltalált.

Az első műholdfelvételek alapján úgy tűnik, hogy nem sikerült eltalálni a hajókat, vagy ha igen, csak nagyon minimális károkat okoztak bennük az ukrán Storm Shadow / SCALP-EG robotrepülőgépek.

Az egyik szárazdokkon égésnyomok látszanak, úgy tűnik – legalábbis az első műholdfelvétel alapján – hogy a robotrepülőgép néhány méterrel, de elvétette a kijelölt célpontot. A másik hajót ugyan vontatják a szárazdokkba, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármilyen kárt szenvedett volna.

Mindkét hajó továbbra is intaktnak és bevethetőnek tűnik.

Korábban az ukrán vezérkar azt jelentette, hogy az „Azov” és „Jamal” Ropucsa-osztályú deszanthajókat és egy kommunikációs központot is eltaláltak az éjszakai, Krím elleni rakétacsapások során. Utóbbiról érkeztek megerősítő felvételek már korábban is.

A címlapkép illusztráció, azon a fedosiai kikötő látható. Címlapkép forrása: 2019 Maxar via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF