Tovább folyik Moszkva terrorellenes harca: előzetesben az elkövetők

MTI
Elrendelte egy moszkvai bíróság a krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra.

A Baszmannij kerületi bíróság elrendelte, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba május 22-ig Dalerzson Mirzojevet (30 éves), Szaidakrami Racsabalizodot (30 éves), Samszidin Faridunit (25 éves) és Muhammadszobir Faizovot (19 éves). Az intézkedés meghosszabbítható addig, amíg el nem kezdődik a tárgyalásuk.

A vád halált okozó terrorcselekmény elkövetése szervezett csoport tagjaként, amiért életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Hárman már elismerték bűnösségüket.

Péntek este négy fegyveres támadta meg a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központot. A terrorakciónak eddig 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma pedig 182. Moszkvában vasárnap kezdődött meg a terrortámadás halálos áldozatainak azonosítási eljárása. Egyelőre csak 62 halott kilétét sikerült megállapítani. Az eljárás egyes esetekben molekuláris genetikai szakértők munkáját is igényelheti, ami legalább két hetet vesz igénybe.

A támadás teljesen megrendítette Oroszországot, gyásznapot rendeltek el, valamint megemlékezések sora indult. Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt az ügyben. Elmondása szerint a támadók Ukrajna irányába szerették volna elhagyni az országot. Széles körben vitatott, hogy pontosan milyen indíttatásból követtél el a támadásokat. Az radikális iszlamista Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a brutális támadást, ám az orosz belpolitikai szereplők szerint Kijev felelősségét is vizsgálni kellene.

Az ukrán hatóságok tagadták a vádakat, hogy bármiféle közük lenne a brutális támadáshoz.

Címlapkép forrása: Andrei Bok/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF