Dühöng Putyin jobbkeze: vérdíjat tűzünk ki minden NATO-katonára, az orosz fegyveresek szabályosan vadászni fognak rájuk

Portfolio
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnököt nem nyugtatta meg a NATO kommunikációja: ő továbbra is úgy látja, a katonai szövetség fegyvereseket fog küldeni majd Ukrajnába, elmondása szerint az orosz hadsereg szabályosan vadászni fog majd rájuk.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnap egyértelműen kijelentette, hogy nem fog a katonai szövetség katonákat küldeni Ukrajnába:

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke, illetve a „Putyin-pártként” emlegetett Egységes Oroszország Párt elnöke is, nincs meggyőződve arról, hogy ez tényleg így lesz.

X-oldalán azt írja: szerinte a NATO hiába próbálja nyugtatni a nyugati közvéleményt és Oroszországot is, biztos, hogy lesz intervenció, melyet máshogy hív majd a nyugati szövetség. Szerinte tréningezés, határrendészet, illetve különleges műveletek szerepelnek majd a NATO katonáinak célkitűzései közt.

Medvegyev szerint a NATO-katonák kvázi elitegységként szolgálnak majd az ukrán haderő mellett (a politikus a Waffen-SS-hez hasonlítja őket valamiért), majd megígéri, hogy senkit nem ejtenek majd foglyul az orosz katonák. Vérdíjat tűznek majd ki minden egyes NATO-katonára és nem küldi haza Oroszország az elesett ellenségeinek holttestét sem.

Minden megölt, felrobbantott, megégetett NATO-harcosért maximális jutalom lesz. Nem fogjuk visszaadni a holttesteket. Hadd szenvedjenek csak a rokonok külföldön!”

– írja Medvegyev.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF