150 éve nem látott támadást indított Trump pártja Biden embere ellen, pár óra alatt elbukott az akció
Az Egyesült Államok szenátusa megszüntette az Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter elleni két rendbeli vádat, amit a republikánus alsóházi képviselők kezdeményeztek februárban az úgynevezett impeachment, azaz alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében. A republikánusok ellenkezését figyelmen kívül hagyva
a Kongresszus felsőházának 51 fős demokrata többsége mindkét vádat alkotmányellenesnek minősítette.
Az egész eljárás mindössze három órán át tartott. Chuck Schumer, a szenátus demokrata vezetője úgy nyilatkozott az ügyben, hogy
Nagyon határozottan úgy véltük, hogy precedenst kell teremtenünk arra, hogy a vádemelést soha nem szabad politikai nézeteltérések rendezésére használni
- magyarázta, majd kiemelte: "Ha ezt megengednénk, az katasztrofális precedenst teremtene a kongresszus számára - a fékek és ellensúlyok rendszerét a káosz körforgásába taszíthatná."
A republikánusok a tárgyalás lefolytatását követelték,
amely szerintük alkotmányos kötelességük lett volna, és annak hiányában 200 éves szokásjogot rúgtak fel a demokraták.
Az alkotmány és a vádemelés szabályai szerint ennek a testületnek az a feladata, hogy megvizsgálja az elénk terjesztett vádemelési cikkelyeket, és ítéletet hozzon
- mondta Mitch McConnell, a republikánus szenátorok vezetője.
A demokrata Mayorkas ellen a mexikói határnál kialakult válsághelyzet miatt két pontban indítottak vádeljárást, amely alkotmányjogilag hazaárulás, megvesztegetés és "más súlyos bűncselekmények és vétségek" miatt kezdeményezhető egy tisztviselő ellen. A vád alapján Mayorkas nem hajtotta végre az Egyesült Államok bevándorlási törvényeit, ami a republikánusok szerint rekordmennyiségű határátlépéshez vezetett. A másik vádpont hamis vallomástétel volt a Kongresszusnak.
A kubai-amerikai származású miniszter ellen indított eljárás szinte precedens nélküli: eddig csak egyszer, közel 150 évvel ezelőtt, 1876-ban vontak minisztert vádeljárás alá. Akkor Ulysses S. Grant hadügyminiszterét, William Belknapot érte korrupciós vád, de a szenátus végül felmentette.
Címlapkép: Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter beszédet mond a Texas állambeli Eagle Passben január 8-án. Címlapkép forrása: John Moore/Getty Images