Minden kész, indulhat a kötelező sorkatonaság Magyarország szomszédjában
Globál

Minden kész, indulhat a kötelező sorkatonaság Magyarország szomszédjában

MTI
Minden készen áll arra, hogy Horvátország bevezesse a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami 20 millió euróba (közel 8 milliárd forint) kerül majd évente - jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter szerdán Kninben.

Nyolc hét alapkiképzés után a sorkatonák olyan ismereteket és képességeket szereznek majd, amelyek kulcsfontosságúak a katonai szolgálat ellátásához - mondta a tárcavezető, hozzátéve: a frissen kiképzett sorkatonák közvetlenül jelentkezhetnek aktív szolgálatra. Akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, azok tartalékos állományban maradnak.

A kiképzések Kninben, Slunjban és Pozsegán (Pozega), az ottani laktanyákban zajlanak majd. A sorkatonák megtanulják a fegyverhasználatot, a mozgás- és reakciótaktikát a csatatéren, a kommunikációt, a védelmet és a katonai szolgálatot, valamint fizikai felkészültséget szereznek - magyarázta Anusic, aki Kninben két laktanyát látogatott meg aznap.

Jelezte: a sorkatonaság bevezetéséről szóló törvényről a parlament június 15-ig, a nyári szünet előtt döntést hoz.

A miniszter kiemelte: a horvát hadsereg tartalékos komponense rendkívül fontos szerepet tölt be Horvátország területi integritásának védelmében.

Jelenleg 18 ezer tartalékos katonája van Horvátországnak, a cél pedig az, hogy a katonai alapkiképzésen keresztül pótlólagos tartalékos erőket biztosítsanak, és évi 4-5 ezer katonát képezzenek ki - hangsúlyozta.

Rámutatott: a sorkatonák egy-egy generációja mintegy négymillió euróba kerül az államnak, és évente összesen öt generáció kiképzését tervezik, ami 20 millió euró. Egyben megjegyezte, hogy Horvátországban évente 18-19 ezer fiatal éri el a nagykorúságot.

Biztos vagyok benne, hogy a részvételi arány jelentősen meghaladja majd az évi minimum 5000 főt

- mondta. Ezt azzal magyarázta, hogy azok számára, akik a fegyveres katonai szolgálat helyett a civil szolgálatot választják, a szolgálati idő tovább fog tartani, és kevesebb lesz az engedmény is, ezért a két hónapos katonai szolgálat vonzóbb lehet számukra.

A zágrábi kormány 2024 februárjában kérte fel a védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét: milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot, amelyet Horvátországban 2008-ban töröltek el, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Összkép

A világfelfordulás élhető

Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Kiszámoló

A PEG mutató

A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me

Holdblog

Övön aluli ütés a vámháborúban

Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Építőipar 2025
2025. március 27.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet