Az információ az IRNA-tól származik, amely egy olyan levelet szemlézett, melyet a libanoni Hezbollah kapott kézhez Hameneitől.
A levél tartalmának publikálása nyilvánvalóan az iráni lakosságnak szól,
a cél itt az volt, hogy megnyugtassák a közvéleményt azzal kapcsolatosan, hogy a haderő el tud hárítani egy amerikai támadást.
Irán, mint az ellenállás legfőbb oszlopa, más országokkal szemben nem tervez agressziót, ugyanakkor teljesen készen áll arra, hogy bármilyen fenyegetést, idegen ellenséget elhárítson, főleg az USA-t és Izraelt”
– olvasható a levélben.
Az Egyesült Államok és Irán pénteken tárgyalnak egymással, de mindkét oldal extrém ellenséges retorikája alapján aligha várható bármilyen megegyezés.
Címlapkép forrása: Fatemeh Bahrami/Anadolu via Getty Images
Összeomlás szélére került Európa egykori gazdasági motorja, sokan "egyszerűen már nem látnak jövőt"
Kétségbeesett lépéseket követelnek a vállalatok a kormánytól.
Moszkva szerint Ukrajna győzhet, azt is elárulták, hogyan
Kijevben nem díjazzák ezt az elképzelést.
Ilyet is ritkán látni: leminősítette az amerikai tech részvényeket a UBS
Egyre több a kockázat.
Bevetésre indult a világ legnagyobb hadihajója több ezer katonával: nagyot kockáztat ezzel Amerika
Sok még az eldöntetlen kérdés.
Rég kezdték ilyen jól az évet a fejlődő piacok
Az ábra a globális feltörekvő (fejlődő) piaci részvényalapok éves nettó tőkebeáramlását mutatja heti bontásban, különböző évek összehasonlításával. Jól látni: ez az év erősebben
Hogyan kaphatják meg a külföldről hazatelepülők az Otthon Start hitelt?
A tegnapi kormányinfón feltették ezt a kérdést. Gulyás Gergely válasza alapján jelenleg megfelelő magyar jogviszonyra mindenképpen szükség van, de a kormány vizsgálja azt, hogyan kaphatnák m
Európában jobb élni, de Amerikában nagyobbat lehet nyerni
Az utóbbi hetekben vírusként terjedt az alábbi ábra, hát lássuk mit is sugall. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok életminőségi mutatóit összevető táblázat... The post Euró
Követett részvények - 2026. február
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A társadalom megérett a plusztudásra
Hova vezet az egyenlőséghez ragaszkodás? Az inga kilengéséhez. Az e heti levél trumpozó hisztiként írható le. Most például úgy tűnik, Európának és Kanadának az Amerikai... The post A tár
Fejlesztési tartalék képzés szabályai adózási és számviteli szempontból
A fejlesztési tartalék képzés régóta létező, és talán az egyik leggyakrabban alkalmazott adóalap korrekciós tétel. Csökkenthető vele az aktuális évi társasági adó kötelezettség, majd
Borús napok után csillanhat még a fény az ezüstön
Az ipari túlkereslet, a jegybanki függetlenség megkérdőjeleződése és a geopolitikai feszültségek miatti dedollarizáció következtében felerősödő spekulatív ETF-tőkebeáramlás példátlan
Techforradalom az erdőkben: Japánban AI-vezérelt drónokkal ültetnek fákat
Japánban drónokkal telepítenek erdőket, ami sokkal gyorsabbá teszi a folyamatot, mivel mesterséges intelligencia és a terep feltérképezését szolgáló technoló
Simán elveszi a munkád és a profitod is az AI: ezek a szektorok vannak veszélyben
Tényleg rombolna a mesterséges intelligencia?
Meddig tart az Otthon Start hatása a lakáspiacon?
Akár a fékezés is benne van a pakliban?
Erre az adatra várt mindenki: nyolc éve nem láttunk ilyet Magyarországon
A forint jövőjéről is pontosabb képet kaptunk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


