Győztek a lakók és a fejlesztő: levonul a Duna Terasz Grande területéről a KÉSZ

Portfolio
A KÉSZ Építő Zrt. a Duna Terasz Grande Kft-vel folyamatban lévő, továbbra sem lezárt elszámolási vitája kapcsán a következőképpen döntött: a két társaság között polgári jogi jogvita állt fenn a Duna Terasz Grande lakópark területének birtokjogával kapcsolatban. Ebben a kérdésben hozott március 25-én döntést a bíróság a Duna Terasz Grande Kft. javára. Ezt a határozatot a KÉSZ tudomásul veszi és elfogadja, így nem várja meg a 15 napos határidő lejártát, a KÉSZ Építő Zrt. a bírósági döntéshozatalnak eleget téve 24 órán belül megkezdi a terület átadását a Duna Terasz Grande Kft. számára.

A kivitelező hangsúlyozta, hogy az elszámolási vita ennek ellenére nem rendeződött: a kivitelezési oldalon alvállalkozók százai, családok ezrei várnak a kifizetésre. A Duna Terasz Grande Kft. azonban továbbra sem nyitott a tárgyalásokra, a KÉSZ elmondása szerint a megkereséseikre nem reagál.

A beruházás megkezdése óta az építőipari árak a KSH statisztikája alapján 56%-kal emelkedtek, a Budapest XIII. kerületében a lakásárakban hasonló emelkedés történt. A KÉSZ Építő Zrt. a lakópark megvalósítása érdekében saját pénzügyi forrásaiból megelőlegezte a megemelkedett költségeket, amit a Duna Terasz Grande Kft. nem kompenzált irányába - emelte ki a kivitelező. Az előre nem látható események – a koronavírus-járvány utáni állapotok, valamint a háborús helyzet az építőipari piacra gyakorolt hatásai által okozott áremelkedés körülbelül 5 milliárd forintos összeget tesz ki, amelyet kizárólag a KÉSZ Építő Zrt. és a kivitelezésben résztvevők viseltek. Ezzel szemben - a KÉSZ feltételezései szerint - a Duna Terasz Grande Kft. beruházóként több tízmilliárd forint nyereséget realizálhatott az elmúlt években jelentősen emelkedő lakásárak miatt.

Bár alapesetben minden felelős kivitelező kalkulál kisebb-nagyobb áremelkedéssel a projekt megvalósítása során, azonban ilyen mértékű inflációval egy fővállalkozó sem számolt ebben az időszakban. Az egyoldalú, aránytalan teherviselés ilyen esetekben nem elfogadható és nem várható el sem a generálkivitelezőtől, sem egyetlen alvállalkozótól. A KÉSZ Építő Zrt. pedig nem csak a saját maga, hanem az általa foglalkoztatott több mint száz magyar alvállalkozót és ezáltal több ezer családot is képvisel ebben az ügyben. "Jelenleg sem a KÉSZ Építő Zrt. végszámlája nem lett kifizetve – ezáltal pedig a több mint száz alvállalkozó sem – sem pedig a társaságunk által egyoldalúan fedezett nagymértékű többletköltségek" - hangsúlyozták.

Korábbi nyilatkozatukban arra kérték a Duna Terasz Grande Kft-t, hogy a vita tárgyát képező összeget helyezze letétbe egy független letétkezelőnél. Az összeg letétbe helyezésére azért van szükség, mert jelenleg nem biztosított, hogy a Duna Terasz Grande Kft. megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkezik.

Jelen pillanatban sajnálatos módon nincsen megfelelő szabályozási keretrendszer az ehhez hasonló esetek kezelésére. Így bármilyen, a szükséges anyagi forrással nem rendelkező, megkérőjelezhető hátterű beruházó megkezdhet egy akár a Duna Terasz Grande lakóparkhoz hasonló méretű projektet. A mostani sajnálatos eset miatt

a KÉSZ Csoport figyelemfelhívási céllal javaslatot nyújtott be az Építési és Közlekedési Minisztérium felé, amelyben indítványozza egy keretrendszer létrehozását legalább a lakáscélú ingatlanfejlesztések szabályozására.

Mindez segítséget és támaszt nyújthat a későbbiekben a lakásfejlesztési projektek szereplői számára, így a vevők és a magyar vállalkozók védelmét szolgálná a hasonló esetekkel szemben. A kivitelező bízik benne, hogy benyújtott javaslatuk és jelen szerencsétlen, már sokadik, a magyar vállalkozókat, kisvállalkozókat ellehetetlenítő helyzet előmozdítja majd ennek a keretrendszernek a létrejöttét. A KÉSZ Építő Zrt továbbra is várja a Duna Terasz Grande Kft. visszajelzését, valamint a tárgyalások megkezdését az ügy lezárása érdekében.

Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF