
A Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid által közösen jegyzett, az Index által megszerzett dokumentum szerint
Budapest egyik legsűrűbben lakott és turisták által leglátogatottabb területén gyökeres változások várhatók.
A tervezett átalakítás célja a gyalogosok és gépjárművek közötti, különösen az esti órákban tapasztalható konfliktusok feloldása.
Az előterjesztés három kategóriába sorolja a bulinegyed utcáit:
- Teljesen autómentessé válna a Kazinczy utca egyes szakaszai, a Dob utca Rumbach Sebestyén utca és Síp utca közötti része, valamint a Csányi utca Dob utca és Király utca közötti szakasza. Ezeken a területeken kizárólag gyalogos és kerékpáros közlekedés lenne engedélyezett.
- A második kategóriába tartozó utcákban – mint a Kazinczy utca egy része, a Király utca Károly körút és Rumbach Sebestyén utca közötti szakasza, a Madách Imre út bizonyos részei, valamint az Asbóth utca – behajtási engedélyhez kötnék a gépjárműforgalmat. Ide csak az ott lakók, mozgáskorlátozottak, közszolgáltatók járművei, valamint időben korlátozott módon az áruszállítók hajthatnának be.
- A harmadik kategóriába sorolt utcákban megmaradna a gépjárműforgalom lehetősége, azonban jelentősen csökkenne vagy teljesen megszűnne a közterületi parkolóhelyek száma.
A tervezet forgalmi irányváltozásokat is tartalmaz: a Wesselényi utca egy szakasza kétirányúvá válna, a Kis Diófa utca haladási iránya megfordulna, a Klauzál tér északkeleti oldalán pedig megszűnne a kétirányú forgalom. A Dob utca érintett szakaszának sétálóutcává alakítását és a Wesselényi utca kétirányúsítását próbaidőszakkal vezetnék be 2025 nyarán.
A közlekedési konfliktusok enyhítésére a terület peremén új taxiállomásokat létesítenének, koncentrált rakodóhelyeket alakítanának ki, a megszűnő lakossági parkolóhelyeket pedig a környező utcákban pótolnák.
Az előterjesztés szerint a felszabaduló területek humanizálásáról a VII. kerületi önkormányzat, a helyi lakosok, civil szervezetek és kulturális szereplők gondoskodhatnának. "A mobil elemekkel, taktikai beavatkozásokkal történő közterületi humanizálás az elmúlt években igen sikeresnek bizonyult például Józsefvárosban, és reményeink szerint hasonlóan kedvező eredményre vezet majd a Belső-Erzsébetvárosban is" – olvasható a dokumentumban.
Az intézkedések második ütemében a Klauzál utca teljes szakaszának forgalomcsillapítása is megvalósulna, erről azonban egyelőre csak koncepcionális döntést hozna a közgyűlés.
Vitézy Dávid eredetileg március 20-án nyújtotta be javaslatát a Fővárosi Közgyűlésnek, akkor azzal indokolva kezdeményezését, hogy "budapesti utcák forgalmi rendjéről a főváros dönt, nem lehet a kerületekre várni". Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere akkor pozitívan fogadta az ötletet, de kifogásolta az előzetes egyeztetés hiányát.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Öngól lenne ragaszkodni a megszokott gázbeszerzésekhez, van egy új lehetőség faragni a költségeken
Exkluzív Portfolio-interjúban mondta el a hátteret Szabó Gergely, a MET Central Europe régiós elnöke.
Aláírták a koalíciós szerződést Németországban, már csak egyetlen akadály áll az új kormány útjában
Friedrich Merzet kedden iktathatják be kancellárnak.
Tavaly június óta nem voltak olyan bizakodóak az euróövezet befektetői, mint most
Enyhültek a recessziós félelmek.
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Kiszámolták: ilyen tempóban 231 év múlva foglalná el egész Ukrajnát az orosz hadsereg
Érdekes, de érdemes egy kicsit a számok mögé nézni.
Spanyolország volt az intő jel: rendszerszintű kockázatot jelent a villamosenergia-hálózat állapota
Sürgősen lépnie kell az EU-nak.
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz...
The post Üdvözlünk minde
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.

Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban (x)

- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagyon fáj az árrésstop a boltoknak, de nekünk is fog
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.