A Mercedes-Benz C-osztályáról jelenleg elérhető változatai ugyan nem számítanak a legújabb fejlesztésű járműveknek - 2014-ben érkezik az új C-osztály -, ugyanakkor számos olyan tulajdonsággal rendelkezik a modell, ami miatt érdemes átgondolni a választását annak, aki a közeljövőben felső-középkategóriás presztízsautó beszerzését fontolgatja. Egy közel 2000 km-es út alatt sok mindent meg lehetett tudni a C220 CDI-ről.
A Mercedes-Benz sokáig a legkonzervatívabb autógyártók közé tartozott, már ami a formai megoldásokat tekinti. Klasszikus megoldások és arányok jellemezték a márka limuzinjait, de az ezredfordulót követően a korábbi stílussal szakító irányvonalban látták meg - és látják ma is - a növekedési lehetőségeket. Ezért azok a vevők, akik a márka tradicionális értékeit kedvelik, számukra azok jelentik az állandóságot, a megbízhatóságot, a folytonosságot és nem utolsó sorban azokhoz vannak hozzászokva, az egyik utolsó lehetőséget jelenti a még kapható C-osztály.
A Mercedes-Benz tradíciója, mellyel az automobil megalkotója, minden konkurensét maga mögé utasítja, felfedezhető, érezhető a kifutó C-ben is. Legutóbb két éve esett át kisebb "javításon" a C-osztály, de ez a méreteit nem érintette. Ennek ellenére ma is hozza azt, amit a felső-középkategóriától el lehet várni. Természetesen a hátsó lábtér nem teljesen sík, hiszen a kardánalagút jelen esetben valódi funkcióját tölti be, de ezen túlmenően semmi jel nem utal arra, hogy nem a kormányzott kerekek közvetítik a motor erejét az útra. Elöl teljes a kényelem, az ülések - még a felár nélküli alapkivitelek is - gondos ergonómiai tervezés eredményei. Állíthatóságuk olyan tág határok között lehetséges, hogy tényleg nehéz olyan testalkatot találni, amihez ne lehetne hozzá igazítani. A bevezetőben említett 2 000 km nagy részét négy személlyel tette meg az autó, és a hátul ülők sem panaszkodtak egyszer sem arra, hogy kényelmetlenül ülnének, zsibbadna valamelyik végtagjuk. Középre persze nem jó ülni, ott komoly gondot jelent a lábak elhelyezése a már említett kardánalagút miatt. A csomagtartóra sem lehet rosszat mondani, a 475 liter ebben az esetben elegendő volt, négy "kézipoggyász" méretű bőrönd mellett a kabátok, fotóstáskák, laptopok és még egyéb csomagok is elfértek egymás mellett, mögött.
A műszerfal - amellett, hogy hordozza a márka jellegzetességeit - még mindig ízig-vérig modern. A nagyobb analóg műszer közepén levő folyadékkristályos kijelző az autóról szóló információkat közvetítette a tesztautóban, míg a középkonzol színes képernyője sok minden másra is alkalmas, de hogy valójában mit mutat, az már a külön megvásárolt extrák függvénye. Ami nem tetszett és egész idő alatt nem tudtam vele megbarátkozni, az bal oldali, kombinált bajuszkapcsoló. Ez nem csak az irányjelzőt, hanem Mercedes módra az ablaktörlőt is vezérli, viszont az elhelyezése roppant furcsa. Sem a tíz óra tízperces klasszikus, sem az újabb kilenc óra, három óra kormányfogás esetén nem esik kézre, mindig el kell engedni a kormányt, ha indexelni, vagy ablakot törölni kell. Ráadásul a sebességtartó automatika vezérlőkarja is a kormányoszlop bal oldalára került, így sokszor előfordult, hogy az előre beállított sebességre való visszagyorsítás helyett reflektorvillantás történt.
Ami az üzemeltetési és bekerülési költségeket illeti, a 2,2-es dízelmotor a 7-fokozatú automatikus váltóművel együtt mérsékelt gázolajfogyasztást biztosít. A legutolsó fokozatot ugyan csak autóúton, autópályán kapcsolja a rendszer, de a sok fokozat a motor hatékony működésére a városon belül is jó hatással van. Autópályán - és ennek jelentős részt a korlátozástól menetes német szakaszokon megtéve - használva a 175 lóerős változatot a már említett négy személlyel és csomagjaikkal 6,2 literes átlagfogyasztás alakult ki. Mindenhol az aktuális, érvényes sebességkorlátozásnak megfelelő sebességgel haladva - a szabad szakaszokon a téli gumik sebességindexe által megszabott 210 km/h-val - alakult ki ez az érték, ami a Mercedes-Benz motortervezőinek abszolút a dicséretére válik, abszolút és relatív és tekintetben is jó érték.
A vételár megítélése nagyon szubjektív kategória. A Mercedes-Benz termékei sosem árukkal hívták fel magukra a figyelmet, hanem a műszaki tartalmukkal, minőségükkel, presztízsükkel. Mindezeket figyelembe véve - és a közvetlen vetélytársakkal összehasonlítva - leginkább néhány extra árazására lehet azt mondani, hogy kirívó, de ezeket egyrészt nem kötelező megvenni, másrészt a felhasználó értékítéletén is múlik, hogy számára megéri-e az az ár, amit érte kérnek. Jó hír, hogy a Mercedesek értéktartása - még a nehéz piaci körülmények közepette is - átlagon felüli, ami valamelyest kompenzálja a magasabb bekerülési árat. Mivel a C-osztály hamarosan átadja helyét egy egészen más megjelenésű utódnak, az "utolsó darabokat" minden eddiginél kedvezőbb áron lehet elcsípni a márkakereskedésekben, ami olyan ajánlatot jelent, ami messze kompenzálja a modell életciklusának pillanatnyi helyzetét, a jövőbeni maradványértékkel, a négyéves - díjmentes - karbantartási csomaggal együtt kalkulálva pedig kifejezetten attraktívnak is mondható.