Előfizetői tartalom

Drága vagy olcsó a nyugdíjpénztár? - Most kiderül!

Portfolio
Az önkéntes nyugdíjpénztárak is közzétették a 2011-es évre vonatkozó éves beszámolóikat, amelyből kiderül, hogy milyen költségeket számítottak fel az intézmények. A Portfolio.hu annak próbált utána járni, hogy mennyibe kerül a pénztártagoknak a tagság, a gyűjtésünk alapján egy átlagos számla fenntartása és a mögöttes vagyon kezelése éves szinten 6200 forint volt. A pénztárak között nagyon nagy eltéréseket lehetett látni, találtunk olyan pénztárat, amely 0,5 százalékos vagyonarányos költséggel működött, miközben volt olyan is, amely 1,3 százalékkal. A legnagyobb különbség a vagyonkezelésben mutatható ki, hiszen egyesek a törvény adta lehetőségeket teljes egészében kihasználják, míg mások jóval kisebb költséggel is meg tudják oldani a vagyonkezelést. A működési oldalon nincsenek nagy különbségek, a friss befizetések 4-6 százalékát kell a pénztártagoknak erre áldozniuk.

Nem fizetünk sokat az önkéntes pénztárakba A szektorban erőteljes koncentráció figyelhető meg, a vagyon alapján legnagyobb öt pénztár például számításaink szerint 480 milliárd forintos vagyont kezelt. A táblázatban jól látható, hogy a legnagyobb 15 pénztárban 2011 végén összességében 724 milliárd forintot kezeltek, a taglétszám pedig megközelítette az 1,2 millió...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés