Előfizetői tartalom

Ebből zuhanás lesz - Kiábrándító jelentés az áramszolgáltatóktól

Cserepes Tamás
Ugyan ismét növekedésről tudott beszámolni mind üzemi, mind pedig nettó profit szinten az Émász, azonban mindez várhatóan kevésbé érdekli majd a befektetőket, mivel a társaság közzétette az idei évre vonatkozó osztalék-várakozását, mely ugyan 20%-kal felülmúlja a tavalyi év után fizetettet, azonban igencsak elmarad a társaságot követő egyetlen elemző által várt 38%-os növekedéstől. Az ELMŰ befektetői duplán nem örülhetnek, hiszen a cég ismét csökkenő üzemi eredményt (-24%) és nettó profitot (-33%) tett közzé, mely mellett a hab a tortán, hogy mintegy 20-30%-kal visszaeső osztalékot jósol a cég. A fentieket, valamint a 10 éves hozamokat figyelembe véve jelentős negatív árfolyam-elmozdulást vetítünk előre a mai napon mindkét társaság részvényeinek piacán.

Főbb pontok: - A kompenzáció pozitívan hatott az ÉMÁSZ-ra és negatívan az ELMŰ-re. - Jelentősen csökkenő létszám az átszervezések miatt mindkét társaságnál. - Növekvő árbevétel mindkét cégénél - Jelentős pénzügyi veszteség az ELMŰ-nél - 20%-os osztalék-növekedés várakozás az ÉMÁSZ-tól, mely elmarad az elemzői várakozástól - 20-30%-kal visszaeső...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés