Előfizetői tartalom

Nyugdíjasok: vége a kirekesztésnek, jön a Kánaán

Szabics András Zsolt
Hétfőn elfogadta az Országgyűlés a régóta várt Idősügyi Nemzeti Stratégiát (INS), aminek a farvizén végre valahára az idősügyi törvény is megszülethet. A Magyarországon uralkodó áldatlan állapotok és az egész világon megfigyelhető társadalom-öregedési tendenciák miatt van szükség egy külön stratégiára, sőt ezt megfejelve egy törvényi védelem sem ártana, az alkotmány ugyanis csak nagyon szerényen fogalmaz ezen a téren. Az INS 2034-ig vázolja fel az elérendő célokat, a korlátozott nyújtózkodási lehetőség miatt a 2009-re és 2010-re tervezett intézkedések nagyobb erőfeszítés, és eredmény nélkül telhetnek el. A stratégiát elviekben minden politikai párt támogatja, a megvalósítás azonban nagyon gyenge lábakon áll, ismerve a hazai viszonyokat, ahol az írott szónak nem sok hatalma van. A politikai kockázatok szokás szerint nem elhanyagolhatók, a több éves kutatómunkával felállított INS viszont egy új, élhetőbb Magyarország képét vázolja föl, ahol az időseket a társadalom megbecsüli.

A sok munkának meglett az eredménye. Egyelőre még messze vagyunk a régóta emlegetett, és vágyott idősügyi törvénytől, azonban legalább egy lépéssel közelebb kerülhetünk az Idősügyi Nemzeti Stratégia megszületésével és elfogadásával. A Portfolio.hu virtuális hasábjain foglalkoztunk már behatóan a világon, és Magyarországon tapasztalható demográfiai átalakulással...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés