Előfizetői tartalom

Esik a frank, rendkívüli szinten az olasz hozamok

Portfolio
Határozott svájci frankgyengülés bontakozott ki délután az euróval szemben olyan piaci pletykákra, hogy a svájci jegybank esetleg frankgyengítő intervenciót hajt majd végre. Közben az olasz állampapír hozamok rendkívüli magasságokba emelkedtek, de más eurózóna állampapír piacon is komoly eladói nyomás mutatkozott a nap eddigi részében. A befektetői aggodalmak jórészt abból táplálkoznak, hogy a tegnapi Merkel-Sarkozy (illetve Monti) találkozó után is látható a közös álláspont hiánya, illetve a döntésképtelenség az adósságválság rövid távú kezelésének irányairól és eszközeiről. Ezt maga az Európai Bizottság elnöke is elismerte egyik mai nyilatkozatában, míg Mario Monti új olasz kormányfő úgy fogalmazott: Olaszország csődje az eurózóna végét jelentené.

A fent jelzett piacin spekuláció hatására az euró 1,2250 közeléből 1,2330-ig erősödött délután a svájci frankkal szemben. Ez már a sokadik olyan irányú pletyka, amely a svájci jegybank frankgyengítő intervenciójával kapcsolatos. A pletyka egyébként "érdekes módon" éppen akkor jelentkezett a piacon, amikor a jegyzések a 20, 50 és 200 napos mozgóátlagot tesztelték. Ez...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés