A cseheknél és a szlovákoknál is megjelent a zikavírus

MTI
2016. február 25. 10:23    
nyomtatás
 
Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó. A felvidéki Új Szó közben azt írja, Szlovákiában is azonosították az első zikagyanús esetet.


A részletekről Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón számol be a déli órákban.

Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, nincsenek meg a megfelelő körülmények, de külföldről bekerülhet az országba. "Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki korábban már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek" - mondta Prymula a televízióban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A WHO a múlt pénteken közölte, egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy összefüggés van a zikavírus és a kóros kisfejűség között, de a gyanú igazolásához akár 4-6 hónapra is szükség lehet. A kutatók azonban nemcsak a mikrokefáliát, hanem a bénulást okozó Guillain-Barré-tünetegyüttest (GBS) is a zikavírussal hozzák összefüggésbe.

Szlovákiában is


A lap az az RTVS közszolgálati médiára hivatkozva azt írja, a páciens egy szlovák nő, aki néhány napja Dél-Amerikában járt. A tőle vett mintát még vizsgálják egy hamburgi laborban, ennek az eredményei alapján fognak pontos diagnózist felállítani. A nő állapota stabil - írja az Index.

Súlyosabb lesz a helyzet


Rövid távon súlyosbodni fog a járványügyi helyzet Brazíliában a zikavírus terjedése miatt, de ez nem fogja veszélyeztetni a nyári olimpiai játékok megtartását - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kétnapos brazíliai látogatása végén tartott sajtótájékoztatóján.

Margaret Chan szerdán úgy fogalmazott, hogy Brazíliában a fertőzöttek számának növekedésével várhatóan súlyosbodni fog a helyzet, még mielőtt elkezdene javulni, és "senki se lepődjön meg azon, ha mikrokefáliás esetekről érkeznek hírek Brazília több részéből is".
Brazília a világon egyre terjedő zikajárvány kiindulópontja volt. Eddig másfél milliónál több megbetegedést regisztráltak, de a fertőzések előfordulása javarészt az ország északkeleti részére koncentrálódott.

Margaret Chan azt mondta, hogy a járványhelyzet nem jelent veszélyt az augusztusban tartandó Rio de Janeiró-i olimpiai játékok megtartására.


Augusztusban a dél-amerikai országban általában csapadékmentes az időjárás, és ilyen körülmények között a vírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyogok előfordulása a minimálisra csökken - fogalmazott, hozzátéve, hogy a helyi hatóságok komoly munkát végeznek a veszélyes szúnyogok irtásában.

A zikavírus és kóros kisfejűség (mikrokefália) esetleges összefüggéséről szólva Margaret Chan azt mondta, a kutatók még dolgoznak azon, hogy bizonyítsák az ok-okozati kapcsolatot a fertőzés és e születési rendellenesség között, amely szellemi visszamaradottságot, látás- és halláskárosodást is okozhat. A brazil hatóságok a hét elején közölték, hogy október óta 583 mikrokefáliás gyermek jött a világra - a korábbi évek 150-es átlagához képest -, és az esetek többsége kapcsolatba hozható azzal, hogy az édesanyák zikavírus okozta betegségben szenvedtek. Csak a múlt hét folyamán 14,7 százalékkal nőtt a bizonyítottan mikrokefáliás csecsemők száma. További 4100 mikrokefália-gyanús esetet vizsgálnak még, és 120 gyerek belehalt a születési rendellenességbe.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium