Tomboló káoszt leplez a csend a nagy olasz bankmentés körül?

2017. június 19. 08:55    
nyomtatás
 
Az olasz pénzügyi szektor képviselői és az Európai Bizottság (EB) gőzerővel dolgoznak azon, hogy az észak-olasz Veneto régióban található két bajba jutott bankot megmentsék, esetleges csődjük ugyanis megrengetheti az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát. A részletekről azonban mindenki hallgat, az is lehet, hogy kisiklik a nagy olasz bankmentés.


A Bloomberg beszámolója szerint Piero Carlo Padoan, Olaszország pénzügyminisztere tegnap azt nyilatkozta, hogy "aktívan dolgoznak" a Veneto Banca és a Banco Popolare di Vicenza helyzetén anélkül, hogy részletezte volna, mit is jelent ez pontosan. Az EB alelnöke, Valdis Dombrovskis egy sajtókonferencián mondta azt pénteken, hogy az olasz hatóságokkal szorosan együttműködve dolgoznak a megoldáson, de ő sem árult el részleteket.

Az olasz la Repubblica újság szerint a hét végéig születhet megegyezés az olasz bankvezérek és a kormány között. Padoan szerint a megegyezés a venetói bankok és az EB közt már "közel van" - mondta ezt még június 13-án.

Közben a La Stampa olasz pénzügyminisztériumi és EU-s forrásokra hivatkozva is arról ír, hogy a most tervezett mentőcsomag kivitelezhetetlen. Szerintük az egyetlen reális megoldás, ha a venetói bankokat szétválasztják és a nem teljesítő hitelekből egy külön "rossz bankot" hoznak létre.

Összesen a két hitelintézetnek 6,4 milliárd eurónyi tőkére van szüksége.

Közben egyébként a Fortress Investment Group és az Elliott Capital úgy döntött, mégsem veszi meg a harmadik legnagyobb olasz bank, a Monte dei Paschi rossz hitelállományát, amellyel komplikáltabbá vált a világ legöregebb bankjának a megmentése.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékpapír portfóliókezelő-elemző
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium