Előfizetői tartalom

Több mint félmilliárdos profit a CIG Pannóniánál (3.)

Portfolio
2014 harmadik negyedévében is a korábban megkötött életbiztosítási szerződések táplálták a CIG Pannónia profitját. Az életbiztosító formás, háromhavi 251 millió forintos adózott eredményt ért el, ugyanakkor az új értékesítésekben és a díjbevételekben továbbra is tart a visszaesés. A csütörtökön reggel közzétett gyorsjelentés fontosabb részletei:251 millió forintos adózott és 220 milliós mérleg szerinti eredmény a harmadik negyedévben, a negyedéves díjbevételek egy év alatt 16%-kal, az új értékesítések pedig 7%-kal estek vissza, valamint romlott a korábban kötött életbiztosítási szerződések megújítási aránya.Nincs tehát fordulat a biztosítónál, de az év első 9 hónapjában elért több mint félmilliárdos profit fontos fegyvertény, ami az elért költségcsökkentéseknek is köszönhető.

Ezúttal is érdektelenségbe fulladt az elemzők körében a CIG Pannónia negyedéves eredménye, így immár 5. negyedéve maradtunk elemzői becslés nélkül. Bár a Concorde követi a részvényeket, negyedéves becslést ők sem tettek közzé. Ami viszont látható az alábbi ábrán, hogy a biztosító minden idők egyik legjobb negyedéves eredményét érte el.Ahogy arról már sok alkalommal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés