Nagy horderejű döntésekben gazdag a mögöttünk hagyott hét, hiszen hosszú hónapok után kiderült a devizaalapú jelzáloghiteleseknek tervezett mentőcsomag és a jövő évi újabb költségvetési kiigazítás konkrét tartalma is. Azt is megtudtuk, hogy mennyire rossz is a viszony a kormány az Európai Bizottság, illetve a Nemzetközi Valutaalap között a hitelkeretet előkészítő tárgyalások megszakadása alapján. A kormány továbbra is arra törekszik, hogy adagolja a rossz híreket, hiszen míg a devizahiteleseknek szánt csomag kedvező a lakosságnak, addig az ugyanazon a napon bejelentett terv a 100 ezer magánnyugdíjpénztári tagnak kedvezőtlen. A kommunikáció továbbra is kihívásokkal küzd, mivel Matolcsy György más devizahiteles csomagot jelentett be, mint ami a tényleges megállapodásban benne van és az EU/IMF hazautazást sem az egyeztetések megszakadásának igyekezett beállítani a kormány, noha éppen ezt tartalmazta az esetről kiadott IMF-közlemény.
Ismét összebalhéztunk az EU/IMF-fel Péntek reggel idő előtt hazautaztak a nemzetközi szervezetek képviselői, mert a különösen problémásnak tartott jegybanktörvény tervezet kapcsán (amelyet többek között az Európai Központi Bank, illetve az MNB elnöke is keményen bírált a függetlenségbe való beavatkozás miatt) nem látták biztosítottnak, hogy annak tárgyalását...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés