Hát ezért nem akar minden csomagot kivinni a Posta

MTI, Portfolio
2017. november 14. 07:16    
nyomtatás
 
A Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, főleg Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Nyugat-Magyarországon, különösen az országhatár közelében vannak betöltetlen pozíciói. A mintegy 30 ezer fős vállalatnál szeptember végén ötszáznál kevesebb betöltetlen állás volt, ebből a hálózati területen száz, a logisztikai területen négyszáz - írta a Világgazdaság a cégtől kapott tájékoztatásra hivatkozva kedden.


A Magyar Posta néhány napja jelentette be, hogy november 15-től visszavonásig nem szerződéses ügyfelei naponta legfeljebb 5 darab MPL Üzleti és MPL Netcsomagot adhatnak fel. A cég ezzel a sajátos megoldással próbálja elejét venni az ünnepi kézbesítési káosznak.

A Világgazdaság mai számában az írja, hogy a tavasz óta folytatott intenzív toborzás eredményeként október végén mintegy ötszáz fővel több dolgozója volt a postának, mint tavaly év végén. A vállalat emellett több mint 21 ezer négyzetméterrel bővítette csomagfeldolgozó telephelyei területét, növelte a rekeszszámot a legforgalmasabb csomagautomatáknál, és a kiemelt szállítási időszakokra vonatkozó előrejelzéseket kért nagy feladó partnereitől, főleg a webáruházaktól.

Vagyis úgy tűnik, hogy a Posta növeli ugyan, de nem tudja elég magasra tornászni a kapacitásait ahhoz, hogy az ünnepi rohammal kapcsolatban biztonságban lássa a szolgáltatásainak ellátását. Igaz, ezzel kapcsolatban érdemes visszaidézni a csomagkorlátozás parádés indoklását:

Az intézkedésre azért van szükség, hogy a Magyar Posta az év végi élénk küldeményforgalomban is az eddig megszokott, magas színvonalú szolgáltatást tudja nyújtani ügyfeleinek


A Portfolio megpróbálta megtudni a Postától, hogy mi az oka a hirtelen bevezetett korlátozásnak, az hány csomagot érinthet, és rendszeres lesz-e a karácsonyi ünnepek előtt, de nem kaptunk érdemi választ:

2017.11.10 15:16 Rendkívüli lépés a postától: megjött a válasz

Azóta egyébként kiderült, hogy a Postának nincs arra megfelelő technikája, hogy ellenőrizze a nem szerződéses ügyfelek napi csomagfeladási limitjét. Így a korlátozás legfeljebb annyit ér, hogy a kisebb vállalkozások többször állnak majd sorba az ünnepek előtt amúgy is nagy forgalmú postákon, hogy a csomagjaikat feladhassák.

A posta által kézbesített csomagmennyiség idén meghaladhatja a 20 millió darabot, az árutartalmú regisztrált leveleké 6,5 millió, az árutartalmú közönséges leveleké 10 millió körül várható - írta a Világgazdaság.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Designer (Senior / Junior)
Kiemelt privát banki tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium