Megkapta az ajándékot Magyarország, amiről álmodtunk

2017. november 10. 22:07  english version   
nyomtatás
 
Az eddigi stabilról pozitívra módosította a magyar adósosztályzat kilátását pénteken a Fitch - jelentette be a hitelminősítő honlapján. Ezzel jól zárul az év ebből a szempontból, hiszen ez volt az utolsó 2017-es felülvizsgálat.


A mostani lépéssel a magyar besorolás továbbra is "BBB mínusz" a Fitchnél, ez egy fokozattal van a befektetésre ajánlott kategóriában a tavalyi felminősítést követően. A másik két nagy hitelminősítő - az S&P és a Moody's - ugyanilyen osztályzatot tart érvényben, előbbinél augusztus óta szintén pozitív a kilátásunk.

A lépést elsősorban az alábbi pozitívumokkal indokolta a hitelminősítő:

  • A fizetési mérleg többlete továbbra is jelentős, 2014-16 között átlagosan a GDP 3,7%-a volt. Ez csökkenhet, de továbbra is többletes lehet, 2019-re 1,6%-os értéket vár a Fitch.
  • Az uniós források beáramlása, valamint a magánszektor és az állam adósságának csökkenése mérsékelte Magyarország nettó külső adósságát. Ez idén a GDP 9%-a lehet a 2014-es 53% után. Ezzel jelentősen közelítettünk a hasonló besorolású országok értékéhez.
  • Az adósságrátánk is szépen csökkent, a hitelminősítő szerint 2017 végére a GDP 72%-ára mérséklődhet a tavalyi 74%-ról. Ezt követően 2019-ben elérheti a 69%-ot az adósságunk, ami még mindig magasabb a "BBB mínusz" országok 42%-os átlagánál.
  • A külföldiek állampapír-állományának csökkenése miatt most kevésbé sérülékeny Magyarország egy esetleges külső sokknak, mint korábban.
  • A Fitch arra számít, hogy a költségvetési hiány kissé emelkedik majd, de összhangban marad a csökkenő adósságráta céljával. Ez azt jelenti, hogy idén a GDP 2,1%-a, majd jövőre 2,3%-a lehet a deficit az adócsökkentéseknek és a választások előtti kiadásnövelésnek köszönhetően. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy a választás miatti nagyobb költségvetési elcsúszás veszélye mérsékelt a támogató makrogazdasági környezet és a kormánypárt erős támogatottsága miatt. A választások után arra számítanak, hogy megint szigorít majd a kormány, így 2019-re 1,9%-ra csökkenhet a GDP-arányos deficit.
  • A növekedés idén 3,7% lehet a Fitch szerint, majd ez jövőre minimálisan 3,5%-ra lassulhat.
  • A hitelminősítő kiemeli, hogy a magyar bankok likviditási helyzete is sokat javult, a hitel-betét arány 86%-ra csökkent a 2012-es 119%-ról. A cég elemzői szerint az eszközminőség javulása folytatódhat a kedvező gazdasági környezetnek és a portfólió-tisztításnak köszönhetően.


A fentiek mellett a Fitch szakemberei kiemelik, hogy az egy főre jutó magyar GDP magasabb, mint a hasonló besorolású országok átlaga köszönhetően az erős kapcsolódásnak Nyugat-Európához és a nagyobb gazdasági fejlettségnek. A gazdasági növekedés volatilitása azonban nagyobb, mint a versenytársak esetében, kiemelik, hogy az utóbbi években az unortodox gazdaságpolitika és a szabályozói akadályok továbbra is gátolták a vállalkozást Magyarországon.

A hitelminősítő szerint a potenciális növekedésünk most kicsivel 2% felett van. Kiemelik, hogy a cégek a munkaerőhiányt jelölik meg, mint a gyorsabb bővülés fő akadályát.


A Fitch is kiemeli, hogy saját osztályozási modellje elvileg két fokozattal magasabb magyar besorolást indokolna "BBB pluszon", azonban ezt az alábbiak rontják le:

  • A makrogazdasági környezet egy fokozattal elsősorban a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt, amit az utóbbi években látott unortodox és előre nem jelezhető lépések mutattak. Ugyan a kiszámíthatóság valamelyest javult az utóbbi néhány évben, de a potenciális növekedés továbbra is elmarad a "BBB mínusz" osztályzatú országok átlagától.
  • A külső finanszírozási tényezők további egy fokozattal a még mindig magas adósságállomány miatt.


Szokás szerint a közlemény végén kiemelik, hogy később mi vezethet az esetleges fel- vagy leminősítéshez:

  • A felminősítés indoka lehet a külső adósságállomány további csökkenése, illetve a javuló külső likviditás a fizetési mérleg többletének köszönhetően. Emellett a GDP-arányos adósság további csökkenése lenne üdvözítő, illetve felminősíthetnének akkor, ha javulna az üzleti környezet és bizalom, ami erősebb potenciális növekedéshez is vezethetne.
  • A kilátás ismételt rontását az indokolhatná, ha ismét emelkedni kezdene az adósságráta, illetve megint bizonytalanná válna a kormány gazdaságpolitikája.


A mostani lépés azt jelenti, hogy a három nagy hitelminősítő közül már kettő emelte pozitívra a magyar adósosztályzat kilátását. Ez pedig általában egy lehetséges felminősítést szokott megelőzni, a cégek szabályzata szerint 12 hónapon belül vagy felminősítésnek kell következnie, vagy stabilra kell rontani a kilátást. Egyelőre nem látjuk a cégek 2018-as naptárát, az majd csak decemberben jelenik meg, így nem tudjuk, hogy jövőre mikor jönnek felülvizsgálni minket. Mindenesetre nem lenne meglepő,
ha egy éven belül vagy az S&P vagy a Fitch felminősítené Magyarországot.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium