Na de vajon hogy tetszik az amerikaiaknak Trump első hónapja?

2017. február 17. 18:42    
nyomtatás
 
Donald Trump intézkedéseinek fogadtatásáról sokat olvashatunk a médiában, ezért a világ politikusainak véleményét nagyjából ismerhetjük. De vajon hogyan gondolkodnak az új amerikai elnök tevékenységéről azok, akik szavaztak rá (vagy éppen ellene)? Röviden: vegyesen. Hosszabban: soha nem volt még ennyire eltérő az amerikaiak megítélése egy hónap után a saját elnökükről.


A Pew Research megkérdezte az amerikaiakat Donald Trump elfogadottságáról, az eredmények rendkívül tanulságosak. Amióta van erre adat (Ronald Reagan óta) az elnökök támogatottsága egy hónap után összességében 53 és 64% között ingadozott. Trump esetében ez az érték 39%.

Ennél is érdekesebb, hogy a gyenge eredmény kizárólag a demokrata érzelmű szavazók szinte totális elutasítása miatt alakult ki, a republikánusok ugyanannyira elégedettek Trumppal (84%), mint általában a győztes párt támogatói szoktak (78-86%). A demokraták esetében viszont ez az arány mindössze 8%. Erre mondhatnánk, hogy miért is lenne magasabb, de a vesztes jelöltet támogató szavazók a 80-as évek óta mindig legalább 30%-os arányban elfogadták az új elnököt. Vagyis az adatok is visszaigazolják, azt az általános benyomást, hogy Donald Trump rendkívül megosztó elnök.



Trumpról csak a szavazók 28 százaléka gondolja, hogy kitűnő vagy jó munkát végzett eddig, és ebben a kérdésben már a republikánusok értékelése sem olyan hízelgő: mindössze 54%-uk nevezhető elégedettnek.



Az elutasítottság az elnök tulajdonságainak megítélésében is megjelenik. Trumpot kevésbé tartják megbízhatónak, jól informáltnak és jól kommunikálónak, mint az előző három elnököt.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium