Akadályba ütközött az egykori SZOT-szálló átalakítása

2017. november 13. 16:08    
nyomtatás
 
Per indítását fontolgatja az egykori SZOT-szálló helyén, a korábbi épülettömbnél is magasabb társasház építése miatt a Budapest Világörökségért Alapítvány - írja a HVG. Tíz évvel ezelőtt egy ugyanilyen per vezetett a projekt leállításához.


A Budapest Világörökségi Alapítvány (BVA) szerint jogsértő a Rózsadomb Panoráma Project létesítéséhez kiadott határozat, amelyben a Pest Megyei Kormányhivatal kimondta: nem szükséges környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni, mivel a beruházásnak nincs jelentős környezeti hatása. A BVA úgy véli, a helyszín számos szempontból védett, például az ott fakadó meleg vízű gyógyforrások, a Molnár János-barlangnak a telek egyharmadát érintő védőterülete, illetve felszínmozgás veszélye miatt - nyilatkozta a HVG-nek Korompay Katalin, az alapítvány főépítésze.

A tenderrel kapcsolatban elhangzott, hogy nem a fenti kötelezés miatt, hanem a nagyobb merítés okán írták ki a tendert. Az pedig bevett szokás a piacon, hogy kiviteli tervek elkészítését más cégre bízzák. A döntést az üzleti érdekek mellett bizalmi, tapasztalatai és kapacitásbeli tényezők is befolyásolják. A CÉH az Építész Stúdiónál jelentősen több információval rendelkezett az épületről - magyarázta a HVG-nek Erdélyi Gábor, a RED Real Kft. ügyvezetője. A ház a legszigorúbb környezet- és természetvédelmi előírásoknak is megfelel, ráadásul a telek 70 százalékát zöldfelület borítja majd, mivel a beépítés tervezett mértéke nem éri el a 15 százalékot.

Noha úgy tűnt, hogy mostanra zöld utat kapott a projekt, egy esetleges per indítása még gördíthet akadályokat a beruházás elé.

2017.06.28 10:11 Húszmilliárdos fejlesztéssel tűnhet el a főváros szégyenfoltja

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium