Budapest mellett épülne fel az ország első, hatcsillagos szállodája

2017. május 19. 09:24    
nyomtatás
 
Nagy tervekkel állt elő az Etyek-Felcsút-Bicske által határolt terület fellendítésére létrehozott Pannónia Szíve Program. A fejlesztési program részeként Etyeken építenék meg az ország első hatcsillagos szállodáját - vette észre a tervek között a Borsonline. A hatcsillagos szálloda mellé még további hat szállodát húznának fel, melyek három- és négycsillagosak lennének.


A Pannónia Szíve Turizmusfejlesztési Koncepció szerint a minőségi szállodák jelenleg túlságosan Budapest-centrikusak, ezt orvosolnák az Etyekre tervezett komplexumokkal. A szállodák mellett kialakítanának egy pezsgőmúzeummal egybekötött élményfürdőt, illetve felépítenének egy úgynevezett Hungarikum-fürdőt is, Rubik-kocka tematikájú medencékkel, golyóstoll alakú csúszdákkal és C-vitamin bárral.

Egy hatcsillagos szálloda megnyitásához egyébként szigorú feltételeknek kell teljesülniük, többek között az alkalmazottak száma nem lehet kevesebb, mint a vendégeké, minden vendég egyéni igényeihez igazított szolgáltatásokat kell nyújtani, ebéd közben is biztosítani kell az egyéni elkülönülés lehetőségét és egyedi építészeti megoldásokat kell alkalmazni, de ez csak néhány az 1700 feltételből.

A Pannónia Szíve Programra a kormány az első támogatást 2015-ben nyújtotta be, melynek összege 2,3 milliárd forint volt. A fejlesztés fő célja a Vértes, a Velencei-tó és Bicske által határolt terület turizmusának fejlesztése.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Tematikus cikk

A jövő befektetése (x)

A gazdagsághoz még álmodban is pénzt kell keresni. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
Állásajánlatok
Kötvényportfólió-kezelő
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium