Örömhír Budapesten: karácsonyi ajándékot kaphatnak a metrózók

2017. november 9. 17:56    
nyomtatás
 
Megkezdődtek a tárgyalások a hármas metró felújítását végző vállalkozóval, hogy az adventi hétvégéken visszaállíthassák a metróforgalmat - nyilatkozta az InfoRádiónak Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója.


A BKV folyamatosan reagál az utasforgalmi adatokra - idézi a rádió honlapja Bolla szavait. Szerinte pozitívak az első tapasztalatok a metrófelújítással kapcsolatban. Bár vannak zsúfolt időszakok, ez nem akadályozza a kívánt úti célhoz való eljutást.

A pótlóbuszok eredeti menetrendhez képesti késését az utasok vártnál lassabb le- és felszálása, illetve az Árpád úton a buszsávba beálló gépjárművek okozzák, emellett a Deák Ferenc tér környékén nagyon beszűkül a belváros áteresztő képessége.

Folyamatosan számolják az utasokat, aminek következményeként a 12-es és 14-es villamos vonalán eggyel több járművet állítottak csatasorba, és lehetőség szerint további sűrítések jöhetnek még. A buszoknál ez, úgy tűnik, nem indokolt.

Mivel hétvégén a teljes metróvonal le van zárva, ez az időszak a kevesebb utas ellenére nagyobb figyelmet igényel. Ugyanakkor, ha műszakilag lehetővé válik, az adventi hétvégeken járhatnak majd a metrók. Erről tárgyalnak az illetékes vállalkozóval.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

Budapesti ingatlankörkép (x)

Továbbra is megéri új építésű ingatlanba fektetni. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium