Kihirdették az első nyerteseket az egyik legnépszerűbb EU-pályázaton

2017. október 5. 11:41    
nyomtatás
 
Elindult az egyik legnépszerűbb kapacitásbővítő pályázat első nyerteseinek kihirdetése. Már korábban jeleztük, hogy 70 vállalkozás nyert el 13,5 milliárd forintos uniós forrást versenyképességének és termelékenységének erősítésére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. Már hivatalosan 23 nyertest látunk a pályázati adatbázisban, de ez a szám folyamatosan növekszik.


A "Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című GINOP-1.2.1-16 kódszámú felhívás még 2016. decemberében jelent meg. A pályázat keretösszege 48 milliárd forint, melyből várhatóan 150-250 db kérelmet támogatnak.

Mint azt már korábban megírtuk 70 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el 13,5 milliárdos uniós támogatást termelési kapacitásainak bővítésére, amelyek révén lehetőségük nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására.

A hivatalos pályázati oldalon található statisztikák szerint 1136 db pályázat érkezett be, 178,6 milliárd forint megítélt támogatással. Már 70 nyertesből 23 nyertes megtalálható a pályázati oldalon, akiknek összesen több mint 5 milliárdos támogatást ítéltek meg. A nyerteseket folyamatosan töltik fel az adatbázisba.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium